„Zemplén és akadémikusai” tudományos konferencia

„Zemplén és akadémikusai” címmel rendezett tudományos konferenciát az MTA-MAB Teleki József Akadémiai Klub 2024. december 12-én a Sárospataki Református Hittudományi Egyetem Imatermében, a megnyitót Prof. Dr. Freund Tamás, az MTA rendes tagja, az MTA elnöke tartotta.

A Magyar Tudományos Akadémia 2025-ben ünnepeli alapításának 200. évfordulóját. A bicentenáriumi rendezvénysorozat előkészítéseként az MTA-MAB Teleki József Akadémiai Klub (TJAK) – együttműködve a Sárospataki Református Hittudományi Egyetem (SRHE) Újszászy Kálmán Református Örökség Kutatóintézetével, valamint a Tokaj-Hegyalja Egyetem (THE) Regionális Történeti és Művelődéskutatási Tanszékével – történettudományi konferencia szervezésével csatlakozott. 

A tanácskozást Prof. Dr. Fésüs László akadémikus, a TJAK elnökének köszöntője után Prof. Dr. Freund Tamás akadémikus, az MTA elnöke nyitotta meg. Beszédében felidézte Zemplén és Sárospatak jelentőségét az akadémiai mozgalom reformkori megalapozásában és későbbi fejlődésében. Prof. Dr. Enghy Sándor, a SRHE rektora, a TJAK alelnöke a konferenciának otthont adó intézmény nevében üdvözölte a megjelenteket.

A délelőtti ülésszakon (levezető elnök: Prof. Dr. Dienes Dénes, a TJAK elnökségi tagja) három előadás hangzott el:

  • Dr. habil. Ugrai János történész „Zemplén változó helye az akadémiai mozgalomban” címmel,
  • Prof. Dr. Bolvári-Takács Gábor történész „Zemplén akadémikusai” címmel adott elő, mindketten figyelembe vettek születési, iskolázási és munkahelyi érintettségeket.
  • Dr. Fábri Anna irodalomtörténész a Teleki fivérek (József és László) és az Akadémia kapcsolatáról értekezett.

A délutáni ülésszak első részében (levezető elnök: Dr. habil. Ugrai János, a TJAK elnökségi tagja) került sor

  • Prof. Dr. Fésüs László akadémikus „Zemplénből Debrecenbe – Szabó Gábor orvosprofesszor pályája”;
  • Badovszky Botond Patrik történész „Jászay Pál a „valódi történetirat” természetéről”;
  • Hegyessy Gábor biológus „Chyzer Kornél zempléni tevékenysége”, valamint
  • Dr. Egri Károly biológus „Hazslinszky Frigyes munkásságának zempléni vonatkozásai” című előadásaira.

A szünet után sorra kerülő blokkban (levezető elnök: Dr. Toma Kornélia, a TJAK elnökségi tagja) a jelenlevők meghallgatták

  • Sziklay Mónika irodalomtörténész „Erdélyi János pataki éveinek küzdelmei”;
  • Dr. Sárai Szabó Katalin történész „Tompa Mihály és a pesti akadémikus barátai”;
  • Dr. Vincze Tamás neveléstörténész „Mitrovics Gyula útja Zemplénből a debreceni pedagógia katedrára”, valamint
  • Godzsák Attila történész „Sátoraljaújhelyi születésű akadémikusok” című referátumait.

Az ülés befejező részében (levezető elnök: Dr. Ringer István, a TJAK elnökségi tagja) került sor

  • Dr. Toma Kornélia nyelvész „Fogarasi János jogász és nyelvész”;
  • Prof. Dr. Dienes Dénes egyháztörténész „Tudós vagy közszereplő? Sárospataki akadémikusok a 19. században”;
  • Dr. Kovács Áron történész „Király István irodalmi kapcsolatrendszere”, valamint
  • Dr. Takács Ádám történész, filozófus „Ludwig Stein: egy „optimista” társadalomfilozófus portréja” című előadásaira.

A konferencia Prof. Dr. Kéri Szabolcs, a THE rektora, a TJAK alelnöke; Prof. Dr. Bolvári-Takács Gábor, a TJAK ügyvezető alelnöke és Prof. Dr. Kocsis Károly akadémikus, az MTA Miskolci Területi Bizottsága elnöke, a TJAK társelnöke zárszavaival ért véget. A konferencia anyaga önálló kötetben megjelenik.


Utolsó frissítés: 2024.12.19. 05:44