Szabó Magda – ahogy eddig nem láthattuk
Soltész Márton „Önmaga hőse és áldozata – Közelítések Szabó Magda karriertörténetéhez” címmel most megjelent monográfiája hiánypótló összegzése a huszadik század egyik legnépszerűbb magyar írónője pályaívének.
A kötet – amely csaknem ötszáz oldalnyi terjedelemben, keménytáblás, cérnafűzött kiadásban látott napvilágot a Ráció Kiadó és a Szépirodalmi Figyelő Alapítvány gondozásában – a debreceni indulástól a nemzetközi áttörésig követi végig Szabó Magda életművét. Soltész nagy alapossággal térképezi fel a korai lírai korszak elhallgattatásának okait, a kényszerű hallgatás utáni prózafordulatot, majd az „Abigél”, a „Régimódi történet” és „Az ajtó” nemzetközi sikerének hátterét. A szerző levéltári kutatásokra, kiadatlan interjúkra és eddig feldolgozatlan recepciós anyagokra támaszkodva mutatja be, hogyan vált a pályáját többször újraindító írónő egyszerre saját történetének hősévé és áldozatává.
A monográfia külön érdeme, hogy a kanonizált művek műértelmezésén túl a kultuszképződés és a társadalmi emlékezet kérdéseit is vizsgálja: miként alakította Szabó Magda tudatos önreprezentációja és a korszak politikai-társadalmi kontextusa azt a képet, amelyet ma az írónőről őrzünk. Soltész a kötetben egyaránt helyet ad olvasói visszajelzéseknek, filmadaptációk elemzésének, valamint a fordításirodalmi fogadtatás bemutatásának, így árnyalt képet fest egy olyan alkotóról, aki alkotásaiban és életrajzában is a huszadik századi magyar történelem metszéspontjait hordozza. A frissen megjelent munka nemcsak a Szabó Magda-kutatás elmélyítéséhez járul hozzá, hanem az olvasóközönségnek is izgalmas kulcsot kínál az írónő műveinek újraolvasásához.
Forrás: THE kommunikáció


