
Rajztanárok alkotásaiból indult kiállítás a Tokaj-Hegyalja Egyetemen
Szeptember 23-án került sor a Tokaj-Hegyalja Egyetem első kulturális eseményére, az egykori és jelenlegi rajztanárok alkotásaiból rendezett kiállítás megnyitására. Dr. Toma Kornélia, a Nyelvi, Irodalmi és Művészeti Tanszék vezetője köszöntötte az egybegyűlteket, majd felkérte Dr. Kelemen Judit rektorhelyettes asszonyt megnyitó beszéde megtartására. Ezt teljes egészében közöljük:
Tisztelt Vendégek! Kedves Érdeklődők!
Szeretettel köszöntöm Önöket a Tokaj-Hegyalja Egyetem Comenius Galériájának mai
kiállításmegnyitó eseményén.
A jogutódlással 2021. aug. 1 napján létrejött Tokaj-Hegyalja Egyetem első tanéve egyúttal a
sárospataki pedagógusképzés 165., valamint a sárospataki óvodapedagógusképzés 50. tanéve is.
Különleges dátumok – méltón különleges kulturális eseménnyel.
Mai kiállításunk kiállító művésztanárai mindannyian kötődnek a sárospataki pedagógusképzéshez – a
jogelődintézmény (mely leginkább Sárospataki Comenius Tanítóképző Főiskolaként él az emberek
tudatában) 2010-ig működő Művészeti Nevelési Tanszék, később a Humán Tudományok Intézete
főállású oktatóiként vagy óraadókként képviselték a tanító- és óvóképzés művészeti nevelésének
ügyét. E tanszék oktatói munkájuk során többnyire a művészeti nevelés komplex látásmódjának
megvalósítására törekedtek. A tanszék személyi összetételében és tantárgyaiban – ennek
megfelelően – a vizuális nevelés mellett szerepet kapott az ének-zenei nevelés, a tánc, a bábozás és a
drámajáték területe is. Más intézményekben külön tanszékek gondozták ekkoriban a különféle
művészeti területeket, de Sárospatak ebben is egyedi volt.
Nagy örömmel köszöntöm tehát mai kiállítóinkat, akik mindannyian egykori vagy mai kollégáim, ezért
mindannyiukat személyesen is jól ismerem.
A mostani köszöntő szövege lehetne hagyományos, a kiállítók életútját összegző ismertető, de
engedjék meg, hogy rendhagyó módon ne egyesével mutassam be e gazdag életműveket, hisz
mindez elolvasható ebben a kis kiadványban. Pályakezdőként kerültem a tanszéki közösségbe,
rengeteg közös munka és közös élmény köt hozzájuk, nem csak kollégáknak, hanem közeli, jó
barátaimnak is tekintem őket, ezért úgy gondoltam, inkább személyes élményeim és emlékeim
alapján fogalmazom meg mai beszédemet.
1988-ban, amikor a Művészeti-Nevelési Tanszékre kerültem tanársegédként, egy lendületes, fiatalos
gondolkodású oktatói közösségbe érkeztem. Ennek köszönhetően rövid idő alatt jó barátságok,
bizalmas emberi kapcsolatok alakultak ki köztünk. Sokoldalú személyek sokirányú tevékenységeként
tudom jellemezni munkájukat: az oktatás mellett mindannyian tovább képezték magukat a tudomány
vagy a művészet terén, szervesen kapcsolódtak és kapcsolódnak ma is a város és a régió kulturális és
művészeti életéhez, de más közoktatási intézmények, általános- és középiskolák diákjai is jó szívvel
gondolhatnak rájuk. Életpályájuk során – Comenius gondolatának szellemiségében („Alkotva válunk
alkotóvá”) – mindannyian alkotóművészi tevékenységet is folytatnak, országos rendezvények
rendszeres kiállítói, több alkalommal zenész kollégák közreműködésével a kiállításmegnyitókon.
Mindannyian tagjai a Pedagógiai Főiskolák Viuzális Kollégiumának, a P’ART Műhelynek, többen aktív
tagként dolgoztak a Sárospataki Népfőiskolai Egyesület nyári kurzusain, s a Paletta Művészeti
Egyesület tagságának bázisát is ezek a személyek jelentették.
Pedagógiai munkájuk során többen felismerték a drámapedagógia gyermekekre gyakorolt
személyiségfejlesztő hatásának jelentőségét. A színjátszás és a bábjáték a művészetek komplex
jelenlétét képviseli. Előremutatóan korszerű művészetpedagógiai eszközökkel dolgoztak, amikor a
’80-as években létrejött Balogh István vezetésével a népszerű GONG színpad, Szentirmai László
vezetésével a sikeres PUCK bábcsoport, Szentirmai tanár úr ígéretes grafikusi munkássága mellett
teljesedett ki a bábművészet iránt érzett elköteleződése: hosszú éveken keresztül szervezte a
bábcsoport fellépéseit, valamint a rendkívül népszerű ’Zsákomban a bábom’ nemzetközi
bábfesztivált. Jóvoltából Sárospatak felkerült a nemzetközi fesztiválok térképére, amikor a város
utcáin japán, mexikói, örmény, kínai, indiai bábművészek sétálgattak.
Balogh tanár úr közösségteremtő drámapedagógiai munkássága országhatárokon is átívelt: erdélyi
fiatalok töltekeztek éveken át nyári kurzusainak hangulatából.
Az informatikai lehetőségek fejlődésével szakmai érdeklődése egyre inkább az elektorgrafikai
megoldások felé fordult, az utóbbi esztendőkben jellemzően computergrafikai alkotásaival szerepel
hazai és nemzetközi kiállításokon.
Dr. Dobrik István tanszékvezetőként köszöntött engem ideérkezésemkor. Pataki évei alatt nem
csupán oktatónk volt, hanem művészettörténész-muzeológusként a Városi Képtárat is igyekezett
Csipkerózsika álmából felébreszteni, de dramaturg szakot is végzett, erősítve ezzel az imént
bemutatott tanszéki törekvéseket. Számos szakmai és népszerűsítő tanulmány publikálása, könyvek
írása vagy szerkesztése közben is maradt ideje Patakra: amikor a Miskolci Képtár vezetési feladatai
elszólították innen, több esztendeig óraadóként segítette még munkánkat.
Balogh Istvánné Molnár Irént Sárospatak festőjeként ismerik a régióban. Életműve messze túlmutat
az iskola falain: termékeny alkotóművész, a tanszéki közösség legtöbb önálló kiállítást magáénak
tudó tagja. Ő mégis arra a legbüszkébb, hogy a város tehetséges diákjai közül számos tanítványát ő
indította el a képzőművészeti pályán. Múzeumpedagógiai foglalkozásain – Sándor Zsuzsával karöltve
– kisiskolások ezreihez jutott el a képzőművészeti alkotások újszerű megközelítésének látásmódja.
Sándor Zsuzsa alkotóművészi eredményei mellett tudományos fokozatot is szerzett a vizuális
kommunikáció témakörében. Számos tudományos és gyakorlati munka kapcsolódik nevéhez a
vizuális nevelés megújításának terén, amelyeket országszerte a tanító szakos hallgatók tankönyvként
használnak. Több múzeumpedagógiai és kommunikációs pályázat megvalósítója, rangos konferenciák
előadója.
Tornallyainé Kormos Éva kiváló gyakorlóiskolai szakvezető tanár, később főiskolai oktató a festészet
és a textil összekapcsolásával különleges technikák tanítását építette be pedagógiai munkájának
gyakorlatába, emellett ő is rendszeresen részt vett a város képzőművészeti életében, amíg Patakon
élt.
F. Pollner Erika és Rézművesné Nagy Ildikó rövid ideig voltak óraadóink, ennek ellenére nagy
odaadással végezték munkájukat. Tökéletesen beilleszkedtek közösségünkbe, hisz ugyanazt az
értékrendet képviselték. Alkotásaikkal ma is gyakran találkozhatunk a térség kiállítótermeiben.
A közel azonos időben esedékes nyugdíjazásokat, elköltözéseket követően egy tehetséges
fiatalember, Lenkey-Tóth Péter festőművész vette át a stafétabotot, valamint Stark István
festőművész kapcsolódott még be az oktatási feladatokba. Mindketten egyedi képzőművészeti stílust
képviselnek. Lenkey-Tóth Péter több rangos hazai és külföldi díj büszke tulajdonosa, négy esztendeig
tartozott oktatóink körébe. Stark István húsz esztendeje egyengeti fiatal tehetségek útját az általa
alapított természet-művésztelepen, de képzőművészként is tevékeny. Minisztériumi kitüntetése
mellett több tárlat fődíját is elnyerte. Munkájára a továbbiakban is számítunk.
Amint látják, a sok-sok együtt töltött esztendőt követő változások ellenére tartjuk a baráti-szakmai
kapcsolatot, tudunk egymás sorsáról, szakmai életútjának alakulásáról. Most is jó hangulatban
készült a kiállítás, jókedvű kacagástól és vidám kopácsolástól volt hangos a folyosó. Egy összeszokott
közösség tagjai bármikor felveszik az elejtett fonalat, mindig megtalálják egymás építésének a
lehetőségeit.
Befejezésül engedjenek meg még valamit. Az „Alkotva válunk alkotóvá” comeniusi gondolat
szellemében szeretném figyelmükbe ajánlani Balogh István nemes kezdeményezését, amely szerint
ötévente kiállításra kerülnek az egykori rajz (később vizuális nevelés) szakkollégista tanítványok
napjainkban készült alkotásai PrepArt néven. A következő eseményre 2022-ben kerül sor, jó szívvel
ajánlom az új egyetemi vezetés és minden kedves érdeklődő figyelmébe!
Most pedig kérem Önöket, szánjanak időt a kiállított alkotásokban való elmélyedésre, kis koccintás
mellett az alkotókkal való csevegésre! A kiállítást december 10-ig tekinthetik meg. Tartalmas
időtöltést kívánok!