Előkészítős „Aranyos” osztály látogatott a Tokaj-Hegyalja Egyetemre
Az Arany János Tehetséggondozó Programban tanuló diákok számára többször tartanak úgynevezett „bentmaradós” hétvégéket. Ilyenkor meglátogatják azokat a településeket, ahonnan az osztálytársak érkeztek. Első ilyen tematikus hétvégéjükön Sárospatakon barangoltak. A Rákóczi-vár és a Református Nagykönyvtár mellett a Tokaj-Hegyalja Egyetemre is ellátogattak, ahol rövid áttekintést kaptak az épület és a tanítóképzés múltjáról, valamint a jelenlegi szakokról és képzésekről. Demir Başarant, török vendéghallgatónk szülővárosáról mesélt nekik, és kiemelte a nyelvtanulás fontosságát. A diákok rövid teszten bizonyíthatták, mire emlékeznek az elhangzottakból, majd a főépület tornyából kitekintve megkereshették Sárospatak nevezetességeit. Reméljük, öt év múlva sokukat köszönthetjük majd hallgatóink között!










