Egyetemünk rektora, Bolvári-Takács Gábor mondta az ünnepi beszédet a sárospataki augusztus 20-i ünnepségen
Sárospatak városa, mint minden évben, az idén is a Rákóczi vár udvarán rendezte meg az augusztus 20-i ünnepséget. Az államalapító Szent István király emlékére szervezett ünnepi alkalom szónoka, egyetemünk megbízott rektora Prof. Dr. Bolvári-Takács Gábor volt.
A szónok beszédében kiemelte, hogy Sárospatak város évszázados történelme összefonódott iskolái történelmével. Ez a történelem az évszázadok során hol leszálló, hol feszálló ágban volt. Az új Tokaj-Hegyaljai Egyetem alapításával egy olyan korszak jöhet el, amelyben a város történelme újra fényes jövő elé nézhet.
Hangsúlyozta, hogy ezt a munkát csak közösségek építésével és azok összefogásával lehet elvégezni.
Az egyetemről jövőbeni működéséről szólva azt mondta, székhelye ugyan Sárospatakon van, de az egész régiót szolgálva az egész ország büszkesége lehet. Munkájában törekszik majd számos gazdasági, társadalmi, tudományos és közösségi cél megvalósítására.
A teljes beszéd itt olvasható. LINK



A fotók forrása a sarospatak.hu.

