Egyetemünk oktatói zsűrizték a Betűvetők országos szépíró verseny döntőseit
A Tokaj-Hegyalja Egyetem partnerintézménye, a Magyar Nyelv Múzeuma idén tizenegyedik alkalommal hirdette meg a kétfordulós Betűvetők országos szépíró versenyt. A megmérettetés pályázati szakaszában rekordszámú, összesen 1432 pályamunka érkezett, ami jól mutatja a verseny töretlen népszerűségét Magyarországon és a Kárpát-medencében egyaránt.
A döntőre 2026. március 6-án került sor, ahol korosztályonként – az 5–6., a 7–8., valamint a 9–12. évfolyamos kategóriában – 13-13 tanuló mérhette össze tudását.
A rendezvény az irodalmi évfordulók előtt is tisztelgett: a versenyfeladatokhoz a 90 éve született Csukás István és Lázár Ervin, valamint a 250 éve született Berzsenyi Dániel műveiből válogattak részleteket a szervezők.
A tavalyi évhez hasonlóan idén is a Tokaj-Hegyalja Egyetem Nyelvi, Irodalmi és Művészeti Tanszékének oktatói vállalták a döntőbe jutott pályaművek bírálatát: Dr. Toma Kornélia tanszékvezető egyetemi docens, valamint Szentirmai László címzetes egyetemi docens.
A verseny zárásaként Szentirmai László A kalligráfia fia című előadását hallgathatták meg a döntő résztvevői. Az előadás során a diákok érdekes történetekkel és hasznos tudnivalókkal gazdagodhattak a kézírás és a kalligráfia világáról.
Minden pályázónak és felkészítő tanárnak szívből gratulálunk az elért eredményekhez és a szép teljesítményekhez!
Forrás: A Magyar Nyelv Múzeuma











