Gazdaság- és Vállalkozásfejlesztési Tanszék

Gazdálkodási és menedzsment

A képzés célja olyan gazdasági szakemberek képzése, akik közgazdasági, alkalmazott gazdaságtudományi és módszertani ismereteik és a specializációk keretében megszerzett tudásuk birtokában képesek a gazdálkodó szervezetek és intézmények működési folyamatainak és gazdasági kapcsolatainak megismerésére, tervezésére, elemzésére.

A gyakorlati tudás és tapasztalat megszerzését követően pedig képesek a gazdálkodói, vállalkozói tevékenységek és folyamatok irányítására, szervezésére. Felkészültek tanulmányaik mesterképzésben történő folytatására.

Képzés típusa

alapképzés

Finanszírozási forma

önköltséges

Képzési forma

nappali/levelező

Költségtérítés összege

210.000/200.000 Ft/félév

Képzési idő

7 félév

Képzés nyelve

Magyar

A 2021-től a Tokaj-Hegyalja Egyetemen új szakként indul a gazdálkodási és menedzsment alapképzési szak, valamint a vállalkozásfejlesztés mesterszak. 

 

  • Nemzetközi mintára egy szélesebb fókuszú alapszakot indítunk, így a szőlész-borász, kereskedelem és marketing, turizmus-vendéglátás, emberi erőforrások és vidékfejlesztés iránt érdeklődőket is várjuk a gazdálkodási és menedzsment alapszakra. Képzésünk abban tér el más egyetemek hasonló képzéseiről, hogy oktatási módszereink segítségével innováció orientált tudástranszfer történik. A kísérletező, kutató, alkotó tevékenységeket a partner vállalatainknál (jelentős részben borászatok) sajátíthatják el hallgatóink. Hallgatóink számos specializáció közül választhatnak és később, a mesterszakon tovább mélyíthetik tudásukat. 
  • Az új típusú tanterv rugalmassága és egyetemünk külföldi kapcsolatainak köszönhetően minden más egyetemtől könnyebben lesz lehetőség, külföldi (elsősorban olasz)  csereféléven részt venni. A tanszék meglévő olasz kapcsolatai lehetővé teszik, hogy elsősorban mesterszakos hallgatóink Lazio és Toszkána régióikban tanuljanak, szerezzenek gyakorlatot.  

 

Érvényes: 2021/2022/1 félévben kezdők számára 

Szakfelelős: Dr. Köpeczi-Bócz Tamás, egyetemi docens 

Képzés nyelve: magyar, (a képzés angol nyelven is indul) 

Specializációk: 

alapszakon:

Specializáció neve: Szőlészeti- borászati folyamatok menedzsmentje 

Specializáció neve: Élménytervezés a turizmusban specializáció 

Specializáció neve: Marketingmenedzsment specializáció 

mesterszakon:

Specializáció neve: Szőlészeti- borászati folyamatok menedzsmentje 

Specializáció neve: Mesterséges intelligencia specializáció 

Specializáció neve: Strategic analysis specializáció

Specializáció neve: Klímaváltozás menedzsment specializáció 

A képzés célja olyan gazdasági szakemberek képzése, akik közgazdasági, alkalmazott gazdaságtudományi és módszertani ismereteik és a specializációk keretében megszerzett tudásuk birtokában képesek a gazdálkodó szervezetek működési folyamatainak és gazdasági kapcsolatainak megismerésére, tervezésére, elemzésére. A gyakorlati tudás és tapasztalat megszerzését követően pedig képesek a hazai és nemzetközi gazdálkodói, vállalkozói tevékenység folytatására. Felkészültek tanulmányaik mesterképzésben történő folytatására 

A THE gazdálkodási és menedzsment alapképzési szakán célunk olyan széleskörű szakmai ismerettel és tájékozottsággal, valamint innováció orientál gondolkodásmóddal rendelkező szakemberek képzése, akik elsősorban saját családi vállalkozás indításával és/vagy továbbvitelével képesek lesznek önálló alkotó munkát végezni.

Tokaj-Hegyalja Egyetem

Gazdálkodási és menedzsment

Képz.Munka-Fin.Meghirdetett képzésÖnköltség (félév)Képz. idő Minimumpontszám Érettségi vizsgakövetelmények a pontszámításhozKépz.Pontsz. fels. okl. IGEN/NEMPontsz. foksz. okl. IGEN/NEM
szintrendforma(félév)terület
ANAgazdálkodási és menedzsment(1)támogatott7kettőt kell választani: földrajz v. gazdasági ismeretek v. informatika v. matematika v. történelem v. egy ágazati szakmai érettségi vizsgatárgy(9) v. egy ágazaton belüli specializáció szakmai érettségi vizsgatárgy(14) v. egy idegen nyelv(27) v. egy szakmai előkészítő vizsgatárgy(19)GAZDII
ANKgazdálkodási és menedzsment(1)210 000 FtGAZDII
ALAgazdálkodási és menedzsment(1)(4)támogatott7kettőt kell választani: földrajz v. gazdasági ismeretek v. informatika v. matematika v. történelem v. egy ágazati szakmai érettségi vizsgatárgy(9) v. egy ágazaton belüli specializáció szakmai érettségi vizsgatárgy(14) v. egy idegen nyelv(27) v. egy szakmai előkészítő vizsgatárgy(19)GAZDII
ALKgazdálkodási és menedzsment(1)(4)200 000 FtGAZDII

Meghirdetett képzéseinket nézd meg a FELVI.HU oldalon!

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21775″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20888″]


[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”21248″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”21247″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”21246″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20969″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20907″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20906″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20905″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20904″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20903″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20902″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20886″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20887″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20889″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20885″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”21250″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20884″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20883″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20864″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20871″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20870″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20869″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20868″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20867″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20866″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20865″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20789″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20788″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20787″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20786″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”21249″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”21251″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21645″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21385″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21644″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21643″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21642″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21641″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21640″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21639″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21638″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21616″]

KAPCSOLAT

3950 Sárospatak, Eötvös út 7.

Tokaj-Hegyalja Egyetem Tanulmányi Központjának ügyfélfogadási ideje:
–  Hétfő:        9:30-12:00
–  Kedd:        13:30-15:30
–  Szerda:      9:30-12:00
–  Csütörtök: nincs ügyfélfogadás
–  Péntek:      8:00-13:00

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21614″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21613″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21612″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21611″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21384″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21361″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”21252″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21360″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21359″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21358″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21337″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21336″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21335″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21334″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21333″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”21245″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20285″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”21244″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”21243″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”21242″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”21268″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”20317″]