A Turizmus-vendéglátás felsőoktatási szakképzésen részt vevő hallgatók 2023. 04. 21-én, pénteken adtak számot a Vendéglátó ismeretek tárgy keretében megszerzett gyakorlati tudásukról az „Év Hotele” elismeréssel rendelkező Bodrog Hotelben.A vizsga keretében egy előre meghatározott alkalomhoz (Farsang, Karácsony, Eljegyzés, Vadászbál, Szüreti mulatság, …
“A vasúti szektor fellendítheti a fenntartható turizmust azzal, hogy vonzó jegy- és utazási ajánlatokat kínál” – hangsúlyozta dr. Pafféri Zoltán, a MÁV elnök-vezérigazgatója azon a brüsszeli rendezvényen, ahol „A vasút és a fenntartható turizmus” címmel bemutatta közös tanulmányát dr. habil. …
A 2022/2023-as tanévben második alkalommal érkezett egyetemünkre a lengyel Rzeszowi Egyetem két oktatója: Dr. Mariola Grzebyk egyetemi docens és Dr. Paulina Filip egyetemi adjunktus CEEPUS Freemover ösztöndíjjal. Dr. Godzsák Melinda, egyetemünk adjunktusa a tavaszi félévben Makroökonómia tantárgy keretében fogadta az …
Érdeklődők Zalaegerszegről, Komárnóból, Budapestről. Intenzív szakaszába ért az egyetemünk 2023/24-es tanévének beiskolázási kampánya. A háromnapos budapesti Educatio Szakkiállítást követően január 18-én szerdán újra nyílt nappal vártuk a továbbtanulás előtt álló diákokat ezúttal Sárospatakon. A programot a Díszteremben plenáris üléssel nyitottuk. …
Szombat délután véget ért a 23. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás. A nagyszabású rendezvényt január 12–14. között rendezték meg a Hungexpón. A hazai felsőoktatás legnagyobb rendezvénye iránt óriási volt az érdeklődés mindhárom napon. A Tokaj-Hegyalja Egyetem 54 négyzetméteres standján 11 hallgató …
Megnyílt az az EDUCATIO Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás. Lelkes csapatunk vár minden érdeklődőt a HF34-es standon.
Educatio Kiállítás 2023. január 12-14. Tokaj-Hegyalja Egyetem Hungexpo HF34-es stand PROGRAM KAPUNYITÁS 2023. január 12. csütörtök 10 óra Állandó programok a standon 10 órától – 17 óráig a képzések, szakok bemutatása, tájékoztatás felvételiről, pontszámításról, ösztöndíjakról, juttatásokról, egyetemi életről az alábbi …
27 hazai település közel 400 érdeklődő diákja látogatott el Sárospatakra, hogy közelebbről megismerjék a Tokaj-Hegyalja Egyetemet és képzéseinket. A hazai látogatók mellett a Partium 6 középiskolájának diákjai is ellátogattak hozzánk Szatmárnémetiből, Nagykárolyból és a Felvidékről, Szepsiből. A nap során a …
2022. november 30-án rendezte meg a házi Tudományos Diákköri Konferencia őszi fordulóját a Tokaj-Hegyalja Egyetem. Az egyetem szekciójára hét hallgató nyújtott be TDK-dolgozatot, melyeket három szekcióban mutattak be. A konferencia bírálóbizottságának tagjai: Dr. Bene Zsuzsanna egyetemi docens, oktatási rektorhelyettes (elnök), …
Dr. Remenyik Bulcsú, a Tokaj-Hegyalja Egyetem tanszékvezető egyetemi docense vezetésével közös tanulmány jelent meg vezető publikációként a „Vonzerőfejlesztés a kulturális és aktív turizmusban” című kötetben. Ez is azt bizonyítja, hogy a Tokaj-Hegyalja Egyetem oktatói figyelemmel követik a mindennapi élet folyamatos …