Sportnapot rendezett a Tokaj-Hegyalja Egyetem Lívják Emília és Bodnár Fruzsina oktatók, valamint az EHÖK szervezésében. Az egész napos rendezvényen minden hallgató kipróbálhatta a neki tetsző mozgásformákat. Közös zenés bemelegítés után Belicza János labdarúgóedző játékos labdás gyakorlatokkal színesítette a napot, melyben …
Dr. Kolosai Nedda pszichológus, az ELTE Tanító- és Óvóképző Karának egyetemi docense volt a vendégünk a március 9-i tanítók napi rendezvényünkön. A magyarországi tanítóképzés 2019 óta ünnepeli a tanítók napját azzal a szándékkal, hogy a tanítói hivatás szépségeire és kihívásaira …
Érdeklődők Zalaegerszegről, Komárnóból, Budapestről. Intenzív szakaszába ért az egyetemünk 2023/24-es tanévének beiskolázási kampánya. A háromnapos budapesti Educatio Szakkiállítást követően január 18-én szerdán újra nyílt nappal vártuk a továbbtanulás előtt álló diákokat ezúttal Sárospatakon. A programot a Díszteremben plenáris üléssel nyitottuk. …
Szombat délután véget ért a 23. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás. A nagyszabású rendezvényt január 12–14. között rendezték meg a Hungexpón. A hazai felsőoktatás legnagyobb rendezvénye iránt óriási volt az érdeklődés mindhárom napon. A Tokaj-Hegyalja Egyetem 54 négyzetméteres standján 11 hallgató …
Megnyílt az az EDUCATIO Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás. Lelkes csapatunk vár minden érdeklődőt a HF34-es standon.
Educatio Kiállítás 2023. január 12-14. Tokaj-Hegyalja Egyetem Hungexpo HF34-es stand PROGRAM KAPUNYITÁS 2023. január 12. csütörtök 10 óra Állandó programok a standon 10 órától – 17 óráig a képzések, szakok bemutatása, tájékoztatás felvételiről, pontszámításról, ösztöndíjakról, juttatásokról, egyetemi életről az alábbi …
A borklub a Tokaj-Hegyalja Egyetemen jött létre önálló hallgatói kezdeményezés révén és tagja lehet minden egyetemi hallgató és oktató, aki szeretne részt venni. Az alapító elnök Kósa Szabolcs, szőlész-borász hallgató, aki így vélekedik a borklub létrehozatalának céljáról: “mindig nagyszerű lehetőségnek …
27 hazai település közel 400 érdeklődő diákja látogatott el Sárospatakra, hogy közelebbről megismerjék a Tokaj-Hegyalja Egyetemet és képzéseinket. A hazai látogatók mellett a Partium 6 középiskolájának diákjai is ellátogattak hozzánk Szatmárnémetiből, Nagykárolyból és a Felvidékről, Szepsiből. A nap során a …
Idén megrendezésre került a THE első gólyabálja. Célunk hagyományaink ápolása és a különböző közösségekhez tartozó emberek találkozása. Mi is történt ezen a napon? A kapunyitást követően az ünnepi hangulatba öltöztetett díszteremben foglalhattak helyet vendégeink, köztük a gólyák, egyetemi oktatók, dolgozók …
Partiumi középiskolákat látogatott meg Nagykárolyban és Szatmárnémetiben a Tokaj-Hegyalja Egyetem delegációja 2022. november 8-9-én azzal a céllal, hogy bemutassa az egyetemet a végzős középiskolásoknak. A Partiumban nagy szeretettel és érdeklődéssel fogadták a bemutatkozást. Az előadások után lehetőség nyílt arra is, …