Elnöki közlemény A Tokaj-Hegyalja Egyetem rektorválasztása után úgy döntöttem, hogy 2023. június 20-ával távozom az Alapítvány kuratóriumának elnöki székéből. Az elhatározásra azért jutottam, mert kuratóriumi társaim többségével nem tudtam elfogadtatni álláspontomat. A pályázatok alapos tanulmányozását követően – a megbízott rektor …
A május 25-i klubprogramon Ugrai János: „A protestáns aranyszabadság ára és haszna.” Iskolázásunk 1781-1860 között: a tiszáninneni református kultúrrégió példája című, a Tokaj-Hegyalja Egyetemen megtartott előadásában összegezte negyedszázados kutatásainak téziseit, kéziratos munkáját, melyet öt felkért előadó részvételével műhelyvita követett.A kutatás …
A fenti címmel tartott előadást Dr. Ringer István, a Petőfi Irodalmi Múzeum Kazinczy Ferenc Múzeumának igazgatója a Szenior Akadémia májusi alkalmán. A mára 35%-ban feltárt vár történetét, valamint a feltárás folyamatát szemléletesen mutatta be a népes hallgatóságnak. Mint megtudtuk, a …
Május 23-június 2. között rendezzük az ősszel induló pedagógia szakokra jelentkezettek számára az alkalmassági vizsgát. Nagyon örülünk, hogy ilyen magas létszámban felvételiznek a csecsemő- és kisgyermeknevelő, az óvodapedagógus és tanító szakjainkra is.Ezúttal több, mint 300-an vesznek részt a szakmai szempontból fontos …
Egyetemünk programtervező informatikus hallgatói – egy érdeklődő szőlész-borász hallgató kíséretében – vettek részt 2023. május 19-én a zalaegerszegi ZalaZONE járműipari tesztpályán megrendezett nyílt napon. A bőséges programban szakmai és szórakoztató elemek váltogatták egymást. A házigazdák előbb bemutatták a létesítményt, majd …
A magyarországi francia nagykövet, Claire Legras és delegációja tett látogatást Tokaj-Hegyalján. A kétnapos út célja a Tokaj-Hegyalja Egyetemen folyó képzés megismerése volt. A küldöttség megbeszélést folytatott hallgatóinkkal, oktatóinkkal és az egyetem vezetőivel. A nagykövet asszony Tarcalon a Gróf Degenfeld Kastélyszállóban …
Prof. Dr. Stumpf István kuratóriumi elnök úr meghívására 2023. 05. 16-án a Tokaj-Hegyalja Egyetemre érkezett Paul Fox brit nagykövet. A nagykövet úr 11:00 órától tartott nagy sikerű előadást az egyetem dísztermében, „ A brit szerepvállalás és Európa jövője” címmel. Az …
Népes delegáció érkezett Kínából május 15-én a Tokaj-Hegyalja Egyetemre Penglai tartomány Yantai városából. Wang Changgang, Penglai kerület polgármestere, kíséretében a közel 7 millió lakosú város turizmussal, oktatásüggyel, fejlesztéssel foglalkozó vezető szakemberei, valamint Seven Wang a Tokaj Kulturális Alapítvány elnöke érkeztek Sárospatakra. …
2023. május 9-én a B.-A.-Z. Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Encsi Tagintézményének gyógypedagógusa, Bodnárné Novák Anita látogatott el a Tokaj-Hegyalja Egyetemre, a Nyitott Egyetem programsorozat szervezője, Dr. Erdei Róbert meghívásának eleget téve. A gyógypedagógus az érdeklődő hallgatók és gyakorló szakemberek számára tartott …