
Közös szüreti ünnep a borvidék névadó településén
Az idén 950 éves évfordulóját ünneplő Tokajban a hétvégén ismét közösen ünnepeltek a tokaj-hegyaljai települések.
A Szüreti Napok központi eseménye volt a szüreti felvonulás és az azt követő szőlő-összeadási ceremónia. A jeles alkalomból a térség országgyűlési képviselői, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegye közgyűlésének elnöke és a Tokaj Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke is köszöntötte az immár több, mint 130 éves múltra visszatekintő fesztivál vendégeit.
Egyetemünket Csatlósné Komáromi Katalin, társadalmi kapcsolatok igazgatója képviselte, aki a felső- oktatási intézmény térségi szerepére hívta fel a figyelmet. Az eseményen átadta Posta György polgármesternek a THE Kulturális Örökség Tanulmányok Tanszék és az MTA Könyvtár és Információs Központ együttműködésében született, Tokaj 1565. évi ostromának híre és ábrázolása című kötet bőrkötésű példányát, amelyet prof. Dr. Monok István szerkesztésében a kerek évforduló tiszteletére készítettek a szerzők.
A 27 hegyaljai település vezetői jelképesen összeadták a legjobb dűlőikből származó szőlőket, hogy abból az idén is a Grand Tokaj Zrt. szakemberei elkészítsék a Polgármesterek Borát.
A délután folyamán Mathiász János emléktábla avatására és koszorúzásra került sor a Világörökségi Bormúzeum bejáratánál. A Tokaj-Hegyalja megmentőjeként is emlegetett, eredetileg jogász végzettségű Mathiász többször újította meg sikeresen borvidékeink szőlőállományát. A filoxéra pusztítása után Tokaj-hegyalját két alkalommal, vagonok százaival szállított szőlővesszőivel telepítette újra. Tokaj fennmaradása Mathiásznak köszönhető.
Hír: Csatlósné Komáromi Katalin
Fotó: Erdős József