
Tokaj-Hegyalja természeti képeinek ezeréves változása
A fenti címmel tartott előadást Dr. Bihari Zoltán ökológus a Szenior Akadémia 2023/24 őszi szemeszterének első eseményén. A sárospataki öregdiák többek között az elmúlt évszázadok geológiai, éghajlati és ezzel szorosan összefüggő fajbeli változásaira hívta fel a figyelmet.
A hallgatóság a szőlőművelés történetén túl olyan fogalmakkal ismerkedett meg, mint a diverzitás, szukcesszió vagy az özönnövény. A védett területek jellemzői, szabályozásuk éppúgy elhangzott, mint a szőlőművelés területének változásai, az ökológiai gazdálkodás pozitív hatásai. A képekkel illusztrált egyórás programban számos, csak tájegységünkre jellemző növény és állatfaj azonosítása mellett a klímaváltozás is előtérbe került.
A tanévnyitó, szeptemberi előadáson új hallgatók is csatlakoztak az ismeretátadó eseménysorozathoz, amely október 18-án Spala Korinna táncművész A mozgás öröme című előadásával folytatódik.
Hír: Csatlósné Komáromi Katalin
Fotó: Tamás István