
Elhunyt Dr. Kováts Dániel, a Tokaj-Hegyalja Egyetem címzetes egyetemi tanára
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy életének 94. évében 2023. augusztus 30-án elhunyt Dr. Kováts Dániel, a sárospataki Comenius Tanítóképző Főiskola nyugalmazott főiskolai tanára, a Tokaj-Hegyalja Egyetem címzetes egyetemi tanára.
Pedagógusi pályáját 1954-ben egy Miskolc melletti bányatelepen kezdte, majd Zemplénagárdon, egy általános iskolában tanított, innen a sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnáziumba vezetett az útja. 1979-ben a debreceni egyetemen irodalomtudományból bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1974-től 1992-ig, nyugalomba vonulásáig a sárospataki Comenius Tanítóképző Főiskola tanára volt, két ciklusban főigazgató-helyettesként is tevékenykedett. 2021. szeptember 25-én, a Tokaj-Hegyalja Egyetem tanévnyitó ünnepi szenátusülésén címzetes egyetemi tanár kitüntető címet vehetett át.
Főiskolai tanárként az iskolázás, a népfőiskola tanulmányozása mellett a helyi irodalmi hagyomány foglalkoztatta. A főiskola honismereti szakköre, illetve honismereti speciálkollégiuma 1974-től működött a vezetésével. Aktív pályájának Sárospatakhoz kapcsolódó szakasza azt az alkalmat és örömet teremtette meg számára, hogy a magyar nyelvészet oktatójaként azoknak adhatott az anyanyelvi nevelés szolgálatára indíttatást, akik életpályájukon kisiskolások beszédét, nyelvi fejlődését irányítják. Kiemelt fontosságúnak tartotta a pedagógusjelöltek felkészítését a helyismeret tanítására. Kollégáival nyelvjáráskutató tábort szervezett, beszédművelő kört alapított, anyanyelvi versenyeket indított, a nyelvi neveléssel kapcsolatos szakdolgozatok, tudományos diákköri pályamunkák témavezetője volt. Tíz éven át nyaranként olyan külhoni diaszpórában élő, négy-öt hétre Sárospatakra látogató magyar származású fiatalokkal foglalkozott, akik őseik nyelvét kívánták újra birtokba venni. Nyelvkönyvet is készített számukra. Tevékenyen részt vett a főiskola által továbbképzési céllal megrendezett Tanítók Nyári Akadémiáján.
Pályájának tanulságát így foglalta össze: „Nem szabad elkedvetlenedve külső csodákra, megváltó központi vezérlésű reformokra várni. Sohasem voltak az iskola körül ideális viszonyok, de minden kor ad mozgáslehetőséget, s igyekezni kell azt minél teljesebben kihasználni: a magunk reformját végbevinni.” Vallotta, hogy „az iskola minősége mindig az embereken múlik, elsősorban tanárokon és diákokon, szülőkön és támogatókon”. (Sárospatak ege alatt, 501.)
2023. szeptember 6-án, szerdán, 12.00 órakor helyezik örök nyugalomra a sátoraljaújhelyi köztemetőben.
Tanár Úr emlékét tisztelettel és szeretettel megőrizzük.
Dr. Toma Kornélia