
Herczeg Ágnes
Herczeg Ágnes:
Nagyon hiszek a csapatban
Márkaépítő, üzletfejlesztő, tájépítész, borszakértő. Nem mellesleg – tavaly október óta – a Tokaj-Hegyalja Egyetem oktatója. A harmóniák és az élmények kutatója.
Herczeg Ágnes nemzetközi szemléletet és a tanulás szenvedélyét szeretné átadni a hallgatóinak.
Mi indította el az oktatói pályán?
Vissza szerettem volna adni a következő generációknak abból a tudásból, amit az évek alatt megszereztem.
Hogyan kötött ki a sárospataki egyetem oktatói karában?
Borsodi származású vagyok, a megye mindig közel állt a szívemhez, így Tokaj is. Az egyetem őszi kongresszusa után kaptam egy felkérését és lehetőséget a csatlakozásra, amelyre örömmel mondtam igent.
Egyszerre több vasat tart a tűzben, több felé koncentrál. Mivel tudja feltölteni az akkumulátorait?
Igyekszem különválasztani a magánéletemet és a munkámat, térben és időben is. Ez már eleve sokat segít abban, hogy ne merüljenek nagyon gyorsan az akkumulátorok. Emellett rendszeresen szánok időt a kikapcsolódásra, tanulásra és az inspirálódásra, ami szintén tölt. Igyekszem figyelni a szervezetem jelzéseit, és komolyan is veszem azokat.
A boros szakmai szinte valamennyi területén kipróbálta magát. Mi áll a szívéhez legközelebb?
Nehéz kérdés, és nem is biztos, hogy csak egy részét ki tudnám emelni, hiszen pont a komplexitását szeretem a munkámnak. Azt, hogy minél szélesebb a tudásom, annál pontosabb választ tudok adni bizonyos kérdésekre – hiszen a bor esetében is minden mindennel összefügg. Ebben a szakmában soha nem tud az ember eleget. Ezért is talán az új dolgok megtanulása, megismerése és ennek a meglévő nagy rendszerbe helyezése és alkalmazása áll hozzám a legközelebb. Számomra izgalmas kihívás a változás és a választ adni a változásra.
Kutatja, hogy mitől jó egy bor. Tudja-e a választ? Megosztja-e a titkot? És azt is, hogy mi a kedvenc bora?
Rutinos borbíráló vagyok, így elvárás is, hogy tudjam mitől jó egy bor, és azt is tudnom kell, hogy mennyire jó egy bor. Ennek van egy pontokban mérhető válasza, amit a borversenyeken alkalmazunk. Ha nem pontokban kell kifejeznem, akkor talán úgy mondanám, hogy a jó bor harmonikus és finom, élményt ad és emlékezetes. A harmónia és az élmény azonban számos módon meg tud valósulni az életben, így a kutatásnak (szerencsére) soha nem lehet a végére érni. Ami pedig a kedvencet illeti, sok szépség van az életben és a borban is – miért ragadnánk le egynél?
Van-e szakmai példaképe, és ha igen, mi az, amit tőle átvett?
Oktatóként és borszakértőként is vannak példaképeim. Oktatóként számomra az a fontos, hogy az általam tanított tárgyhoz kedvet kapjanak a hallgatók, szeressenek bejárni az órára, és olyan tudással gazdagodjanak, amelyet a mindennapokban is hasznosítani tudnak. Nagyon fontos számomra az interaktivitás, a közös gondolkozás, és hogy az óráim nemzetközi színvonalúak legyenek.
Mi szeretne átadni a kollégáknak, illetve a diákoknak?
Nemzetközi szemléletet és naprakész, használható tudást. A tanulás szenvedélyét.
Mit ért nemzetközi szemléleten? Mi az a tudás, ami itt hiányzik, miközben a határon túl nélkülözhetetlen?
Minél többet megmutatni a világból. Van az a mondás, hogy ahol az üléspontunk ott az álláspontunk. Minél több szemszögből, szempontból tudunk ránézni egy adott kérdésre, annál komplexebb lesz róla a tudásunk, annál reálisabban látjuk azt. Tovább kell nézni az országhatáron, tanulnunk kell egymástól nemzetközi szinten is.
Hogyan látja az egyetem jövőjét tíz év múlva?
A Tokaj-Hegyalja Egyetemet egy különleges, családias, ugyanakkor nagyon magas nemzetközi színvonalat képviselő egyetemként szeretném látni 10 év múlva, ami utat mutat a régiónak és egyben a fejlődés motorja is.
Márkaépítőként, üzletfejlesztőként mit tanácsolna az egyetem vezetőinek, mit kell ahhoz prioritássá tenniük, hogy a tízéves vízió valósággá váljon?
Ha tudjuk, hogy hová szeretnénk eljutni, akkor vissza lehet bontani azt, hogy milyen lépéseket kell ahhoz megtegyünk, hogy odaérjünk. Minél részletesebben tisztában kell lenni az adottságainkkal és a lehetőségeinkkel, és ehhez kell egy reális víziót vázolni. Tudatosan kell építkezi lépésről lépésre ahhoz, hogy a vízióból valóság legyen. Én nagyon hiszek a csapatban és a következetes munkában. Egy profi csapattal, jól definiált feladatokkal, hatáskörökkel és precíz tervezéssel nincsenek lehetetlenek.