
Kastély, kápolna, kádárműhely, kiállítótér a nyári egyetem programján
Tolcsván, Tarcalon, Erdőbényén és Mádon folytatódott a Tanuljunk Tokajul! nyári egyetem hét eleji programja.
A tolcsvai Szirmay-Waldbott kastély felfedezése után, a THE csoporthoz tartozó Grand Tokaj Zrt. üzemébe és történelmi pincéjébe látogattak el a hallgatók.
A Gróf Degenfeld Szőlőbirtok volt a keddi nap egyik úticélja. Nemcsak a borászat és a kastélyszálló környezete jelentett különleges élményt, hanem a Mária Terézia iránti hálából építtetett SzentTeréz –kápolna, illetve az onnan feltáruló panoráma. Tóth Máté ügyvezető előadása és borkóstolója tette teljessé a programot.
Hotyek Attila erdőbényei kádármester műhelyében a hordó készítés munkafázisait ismerték meg a résztvevők. A mesterség apró fortélyaira éppúgy fény derült, mint a hordó alapanyagául szolgáló fa és a benne érlelt borok összefüggéseire.
A kéthetes kurzus résztvevői Mádon egy teljes napot töltöttek. Balling Péter előadása után a település új, a Tokaji borvidék világörökségi értékeit bemutató turisztikai és kulturális látogatóközpontjába köszöntötték a külföldi diákokat. Az épületben kiállítótér, rendezvény- és kóstolóterem, kávézó, kerékpárkölcsönző, vagyis komplex szolgáltatás várja a közönséget. Mátyás Edina vendéglátó a Geoproduct mádi gyógyító ásványok tárházát mutatta be. A napot egy újabb épített örökség, a barokk stílusú, mádi zsinagóga látogatásával zárták.
Hír: Csatlósné Komáromi Katalin
Fotó: Farkas Dorina
További képek a Summer University oldalán.