
Sátoraljaújhelyi barangolással, pataki dűlőtúrával folytatódott nyári egyetem
A sátoraljaújhelyi Kazinczy Múzeum igazgatója, Dr. Ringer István és munkatársai ismertették meg a Tanuljunk Tokajul! Nyári Egyetem hallgatóit a zempléni a múzeum állandó kiállítási anyagával. A sok-sok interakciót tartalmazó órákon vidékünk természeti, történeti és régészeti értékei mellett a geológiai és természeti folyamatok szőlőtermesztésre gyakorolt hatását is közösen értelmezték a résztvevőkkel. Dobronoki Dalma természettudós és Balázs Tibor történész részben a kiállítási anyag, részben előadások segítségével osztotta meg az új ismereteket. A városi panorámára az újhelyi vár kilátójából csodálkozhattak rá, miközben a délutáni városi séta több épített örökséget is érintett. A levéltár látogatása koronázta meg a keddi napot, ahol korabeli dokumentumok vizsgálatára is nyílt alkalom, úgymint orosz-magyar borkereskedelmi iratok vagy holland egyetemre beiratkozott magyar református diákok peregrinációs papírjai.
A szerdai elméleti órákon tovább gyarapodtak a résztvevők ismeretei gasztronómiai és borászati témában Tóth Máté, a Gróf Degenfeld Kastélyszálló ügyvezetője jóvoltából. Délután a Sárospatak határában található Harsányi Pincészet dűlőiben a család történetét, borvidéken betöltött szerepét első kézből hallották a nyári egyetem hallgatói. A hegyalján termesztett szőlőfajtákat, a szőlőművelés aktuális munkálatait is taglaló túra után a Harsányi Dűlőbisztróban elköltött vacsora igazolta vissza a gasztronómia és borok szoros kapcsolatát.
Hír: Csatlósné Komáromi Katalin
Fotó: Tamás István, Farkas Dorina, Szabó Zsuzsa, Szoboszlay Marcell
A napi fotók a oldalon https://unithe.hu/study-programmes/summer-university/ tekinthetők meg.