
Oklevélátadó ünnepi szenátusi ülés 2023
- Kategóriák Hírek, oktatás, képzés, Téma, Tokaj-Hegyalja Egyetem
- Dátum 2023.06.24.
Az oklelevél átvételek fotói
Friss diplomások

Színes diplomások

Az egyetem rektora visszatekintő gondolataiban kiemelte, hogy a sárospataki intézménynek az ország legfiatalabb egyetemeként kellett belépnie a felsőoktatási intézmények versenyébe a leendő hallgatókért. A térség települési önkormányzatainak hatékony közreműködésével jelentősen, több mint háromszáz százalékkal növelték a hallgatói érdeklődést. Büszkén számolt be a nemzetközi téren elért sikerekről, mely köszönhető a Tokaj Wine Congressnek és a külföldi egyetemekkel kötött együttműködéseknek. Kiemelt több olyan eseményt, melyet a most véget ért tanévben először, de hagyományteremtő szándékkal hívtak életre, többek között a ZsuzsannaFeszt vagy a Gólyatalálkozó. Emellett hangsúlyozta: „Nem mellékesen tanítottunk, tudást csepegtettünk, gyakorlati órákat vezettünk, a vizsgákon mértük le, hogy mire is jutottunk.”
Dr. Horváth Ágnes ünnepi gondolatait azzal zárta, hogy ebben a zaklatott és gyorsan változó világban nélkülözhetetlen a képesség a gyors alkalmazkodásra, ugyanakkor múlhatatlan szükség van a stabil értkekre, a biztos pontokra, a kapaszkodókra.
Wáberer György, a Tokaj-Hegyalja Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke köszöntötte a végzősöket. Miután visszaidézte a Sárospatakon töltött diákéveit, fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy bár a kuratórium összetétele változott, az egyetem céljai ugyanazok maradtak. „A Tokaj-Hegyalja Egyetemért Alapítvány kuratóriumának tagjai személyes életútjuk tapasztalataival állnak az egyetem mellett. Mi valamennyien tudjuk, hogy a semmiből hogyan lehet valamit csinálni. Hogyan lehet megragadni a lehetőségeket. Hogyan lehet hittel, lelkesedéssel és kitartással építkezni, vállalkozást fejleszteni.” Megerősítette, hogy a diplomaosztó sok ember életében mérföldkő: a végzős hallgatók számára éppúgy, mint a szüleik, társaik esetében. Elmondta, hogy a mostani is egy erőt, megnyugvást és magabiztosságot nyújtó esemény, hogy amit célul tűztek maguk elé, azt elérték.
A Tokaj-Hegyalja Egyetemen a 2022/23-as tanévben 77-en végeztek. Elnök úr és rektor asszony közel 60 végzősnek személyesen adta át az oklevelet, akik között van gyógypedagógus, óvodapedagógus, tanító, szőlész-borász, sommelier, család- és gyermekvédő, közoktatási vezető pedagógus és borüzleti menedzser is.
A friss diplomások nevében Darmos Flóra óvodapedagógus szakos hallgató búcsúzott a képző intézménytől. Beszédében elhangzott, hogy kedves emlékei között tartja majd számon az itt töltött éveket, és arra biztatta társait, hogy az itt megalapozott értékes kapcsolatokat igyekezzenek minél tovább megtartani.
Sok éves hagyomány, hogy a diplomások legjobbjait is ilyenkor jutalmazzák. A Kiss Sándor Alapítvány „Kiválósági díját” a kuratórium elnöke, Feróné Komolay Anikó nyugalmazott főiskolai docens adta át Darmos Flórának. Dr. Toma Kornélia rektorhelyettes asszony a Ködöböcz József Alapítvány kuratóriumának elnökeként elismerő oklevelet és pénzjutalmat adott át Bodnár Laura tanító számára. A Magyar Comenius Társaság oklevelét és pénzjutalmát a társaság alelnöke, Dr. Kelemen Judit egyetemi docens adta át Stefán Mónika Alexandra tanító számára. A Dudás István Bábművészeti Ösztöndíjat most először adták át. Az Ösztöndíj Alap döntéshozó testületének tagja, Lovas Anett Csilla egyetemi tanársegéd oklevelet, pénzjutalmat, valamint az alapító, ifj. Dudás István által felajánlott emléktárgyat nyújtott át Szanyiné Druga Katalin gyógypedagógia szakos hallgató számára.
A rendezvényekhez hasonlóan a díjak terén is volt olyan, amelyet hagyományteremtő céllal idén először adtak át. A tanulásba fektetett munka értékét példaként állítja az egyetem minden hallgató számára. A 2022/23-as tanévben kitűnő tanulmányi eredményt értek el, és ezért elismerő oklevelet, valamint pénzjutalmat vehettek át Bárdos Triszten Krisztofer és Laczkó Lajos elsőéves, programtervező informatikus szakos hallgatók.
A friss diplomások mellett a Tokaj-Hegyalja egyetem jogelődjeinek szép hagyománya, hogy az egykor az intézmény falai között végzett pedagógusok díszoklevelet vehetnek át a tanulmányaik befejezését követő 50, 60, 65 vagy 70 év után. Idén az összesen 122 igénylőből 57-en személyesen vehették át arany, gyémánt vagy vas díszoklevelüket.
Az oklevélátadó ünnepi szenátusi ülés ismét lehetőséget biztosított arra, hogy az ezidáig több, mint félszáz dokumentummal rögzített együttműködés tovább gyarapodjon. A jeles alkalom egy országos, egy térségi szintű és egy helyi partnerrel való kapcsolat elindítását eredményezte. Dr. Nagy Gergely az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság elnökeként, Wáberer György a Tokaji Borvidék Fejlesztési Tanács elnökeként, Bujdos Mária a Sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium igazgatójaként írt alá együttműködési keretszerződést a Tokaj-Hegyalja Egyetemmel, amelyet Dr. Horváth Ágnes rektor asszony képviselt.
A Makovecz tér megtelt a magiszteri sapkát magasba dobó végzősökkel és hozzátartozóikkal. A pataki diák szobránál ismét számos öregdiák hajtott fejet.
Hír: Tokaj-Hegyalja Egyetem
Fotók: Erdős József, Repka Dániel
További híreink

Nemzetközi oktatói mobilitás

Tanévnyitó 2023.
