
A pataki modell esélyt kínál a sikerre
A Tokaj-Hegyalja Egyetemen és jogelőd intézményeiben jelentős hagyománya van az óvóképzésnek, hiszen több mint 50 éve képeznek óvodapedagógusokat. Az idei évben június 12-én és 13-án záróvizsgáztak a végzős hallgatók. Felkészültségüket a bizottság előtt bizonyíthatták, amelynek tagjai az egyetem oktatói, egy hallgatói képviselő, valamint külső meghívottak – Dr. Kiss Ferenc, a Nyíregyházi Egyetem tanszékvezető egyetemi docense, Lendvainé Szendrei Ágnes, a gyakorlóhely, azaz a Sárospataki Carolina Óvoda és Bölcsőde intézményvezetője és Bajnai-Szabó Mónika a nyíregyházi Tündérkert Keleti Óvoda Kikelet Tagintézményének vezetője – voltak.A vizsgázók – akik közül többen már jelenleg is óvodában dolgoznak – szép feleletekkel bizonyították, hogy professzionális szinten értenek hivatásukhoz. Óriási szükség van rájuk, mint képzett pedagógusokra, mivel Pest vármegyén kívül Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében a legnagyobb az óvodai feladatellátási helyek száma.
A vizsga igazolta, hogy a sárospataki modell szerint képzett óvodapedagógusoknak minden esélyük megvan arra, hogy tudásuk révén megbecsült tagjai legyenek a társadalomnak, és öregbítsék a Tokaj-Hegyalja Egyetem hírnevét.
Hír: Dr. Toma Kornélia szakfelelős
Fotó: Tamás István