
Új rektori pályázati felhívás
A Tokaj-Hegyalja Egyetemért Alapítvány kuratóriuma a 2023. március 28-i ülésén úgy döntött, hogy új rektori pályázatot ír ki.
A fenntartó megvizsgálta a beérkezett pályaműveket, és azt állapította meg, hogy bár tartalmi szempontból figyelemre méltó, értékes anyagok születtek, de a formai követelményeknek egyik sem felelt meg.
A formai hiányosságok miatt az új rektori pályázat kiírása szükségszerű volt, a kuratórium mégsem korlátozza a versenyt az eddigi résztvevőkre. Az új felhívás ismételten kaput nyit mindenki előtt, aki képességet és ambíciót érez egy olyan felsőoktatási intézmény irányítására, amely a szőlészet és a borászat területén európai mércével mérhető teljesítmény tud nyújtani, míg a pedagógusképzésben kiszolgálja a térségi igényeket.
A megbízás határozott időre, 2023. június 1. napjától 3 évre szól.
A pályázatokat legkésőbb 2023. április 28. napján 13.00 óráig kell benyújtani.
Az új pályázati felhívás szövege ezen a linken érhető el.