Zsuzsanna napi süteménykészítő verseny

Lorántffy Zsuzsanna fejedelemasszony példaértékű feleség, édesanya és híresen jó háziasszony volt. A Tokaj-Hegyalja Egyetem előtte tisztelegve süteménykészítő pályázatot hirdet.
A megmérettetésre gyakorlott háziasszonyok, valamint gyakorlattal nem rendelkező hobbi cukrászok, és a környékünkön élő süteménykedvelők jelentkezését várjuk.

A pályázatra elkészített finomságokkal emléket állítunk:

  • az 1600-as évek étkezési szokásainak,
  • Rákóczi György, és felesége által irányított uradalomban (az-az tágabb környezetünkben fellelhető), földrajzi adottságunkból fakadó változatos nyersanyagoknak,
  • valamint a reneszánsz konyha újszerű megoldásainak.

A süteményekkel három kategóriában lehet nevezni:

  1. Korhű sütemények:
    Itt törekedni kell arra, hogy az édes vagy sós sütemények elkészítéséhez a Lorántffy Zsuzsanna idejében is fellelhető alapanyagokat használják, lehetőség szerint minél nagyobb arányban, a máig megtalálható eredeti (korhű) receptek alapján.
  2.  „Valami régi, valami új”:
    Ebben a kategóriában olyan édes, vagy sós süteményeket készítők jelentkezését várjuk, akikben új gondolatokat, és ötleteket ébresztettek a reneszánsz konyha briliáns megoldásai. Itt olyan süteményeket szeretnénk látni, melyekben ötvöződik a múlt és a mai jelen egy újszerű desszertben. (Ez jelenthet külső megjelenést, valami innovatív formát, adott esetben egy jól, modern formában “újragondolt” terméket.)
  3. „Egyszerűen nagyszerű”: avagy takarékosan a nehézségek idején.
    Ennek a kategóriának a megálmodásakor párhuzamot vonunk a múltban és jelenben, mivel Lorántffy Zsuzsanna korában is jelen voltak háborúk, (a törökök folyamatos betörése, vagy a 30 éves háború) csakúgy, mint ahogyan ma is (közvetett formában ugyan), de jelen van a háború. Ezért itt olyan süteményeket várunk, amelyek mindamellett, hogy finomak, visszafogottak és takarékosak a nyersanyag felhasználás tekintetében.


A pályaművek bemutatására 2023. február 18-án 9-11 óra között kerül sor.

A kész süteményeket február 18-án 8.30 és 9 óra között várjuk a THE Dísztermében leadni. (Sárospatak, Eötvös u. 7.)
A készítő neve helyett jeligét kérünk.
Az elkészített remekművek mellé zárt borítékban kérjük feltüntetni a készítő nevét, e-mail címét, lakhelyét, telefonos elérhetőségét valamint a választott jeligét és a sütemény pontos nevét.
A nevezés ingyenes.

A  zsűri szakemberekből, és cukrászmesterekből áll, akik a versenykiírásnak való megfelelést, ízeket, és a termékek esztétikus megjelenését figyelembe véve végzik munkájukat.

Mindhárom kategóriában értékes nyeremények várják a legügyesebb, legötletesebb alkotókat.

Mindenkinél ott lapul a fiók alján egy rongyosra olvasott szakácskönyv, egy féltve őrzött, kézzel írt kincsestár.
Kérjük, vegyék elő a régi, már-már elfeledett recepteket, és osszák meg velünk! Ezeket elkészítve, vagy némi újragondolás után megvalósítva nevezzék be termékeiket!
Az Önök segítségével remélhetőleg hagyomány tudunk teremteni ezzel a vidám megmérettetéssel!

A verseny a ZsuzsannaFeszt rendezvénysorozat része.

Sárospatak, 2023. 02. 03.

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21775″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20888″]


[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”21248″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”21247″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”21246″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20969″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20907″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20906″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20905″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20904″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20903″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20902″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20886″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20887″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20889″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20885″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”21250″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20884″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20883″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20864″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20871″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20870″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20869″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20868″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20867″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20866″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20865″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20789″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20788″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20787″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20786″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”21249″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”21251″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21645″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21385″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21644″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21643″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21642″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21641″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21640″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21639″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21638″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21616″]

KAPCSOLAT

3950 Sárospatak, Eötvös út 7.

Tokaj-Hegyalja Egyetem Tanulmányi Központjának ügyfélfogadási ideje:
–  Hétfő:        9:30-12:00
–  Kedd:        13:30-15:30
–  Szerda:      9:30-12:00
–  Csütörtök: nincs ügyfélfogadás
–  Péntek:      8:00-13:00

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21614″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21613″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21612″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21611″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21384″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21361″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”21252″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21360″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21359″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21358″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21337″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21336″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21335″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21334″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21333″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”21245″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20285″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”21244″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”21243″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”21242″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”21268″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”20317″]