Egyetemi képviselet az 50. Édes anyanyelvünk nyelvhasználati versenyen

2022. október 14-16. között zajlott le az 50. Édes anyanyelvünk nyelvhasználati verseny Sátoraljaújhelyben. Az országos, Kárpát-medencei döntő jubileuma alkalmából megjelent A nemzeti lélek ébresztője – Az „Édes anyanyelvünk” verseny fél évszázada című könyv a Tokaj-Hegyalja Egyetem címzetes egyetemi tanára, Dr. Kováts Dániel szerkesztésében. A kötetet Professzor Úr mutatta be A Magyar Nyelv Múzeumában, Széphalomban. Dr. Kováts Dániel, aki egyetemünk jogelőd intézményének tanára volt, 1972-ben vetette föl a verseny ötletét, majd az előkészítés után „legfőbb szellemi irányítója, motorja, mentora és krónikása lett” – írja Juhász Judit, az Anyanyelvápolók Szövetsége elnöke. Az első verseny (1973) óta 5697 középiskolás versenyző jutott el a sátoraljaújhelyi döntőbe.

Idén 114 gimnazista és szakképző iskolás versenyző mérte össze tudását. A szakképző iskolák tanulóinak szóbeli versenyén a bírálóbizottság elnöke egyetemünk oktatója, Dr. Toma Kornélia volt. A tanárnő 2008-tól hét éven át az írásbeli bírálóbizottságban, 2015 óta a szóbeli bizottságban értékeli zsűritársaival a diákok anyanyelvi készségeit és képességeit. A verseny szóbeli része a nyelvi eszközök és formák közötti válogatás és minőségi különbségtétel aktív és tudatos működtetését kívánja meg a közéleti beszédhelyzetekben. Toma Kornélia a jubileumi kötetben Középiskolások nyilvános megszólalásának retorikai jellemzői címmel publikálta elemzését, visszatekintve az előző hét évre.

A rendezvény díszünnepén részt vett Dr. Horváth Ágnes, egyetemünk rektora. Az ünnepélyes eredményhirdetés és díjkiosztás során egyetemünk képviseletében dr. Toma Kornélia nyújtott át ajándékcsomagot 21 határon túli versenyző és felkészítő tanáraik számára, valamint különdíjat a legjobb szóbeli teljesítményt nyújtó szakképző iskolai tanulónak.

Hír: Dr. Toma Kornélia

Fotók: Dr. Reiser György Lukács, Zemplén TV

 

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21775″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20888″]


[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”21248″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”21247″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”21246″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20969″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20907″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20906″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20905″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20904″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20903″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20902″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20886″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20887″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20889″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20885″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”21250″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20884″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20883″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20864″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20871″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20870″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20869″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20868″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20867″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20866″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20865″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20789″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20788″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20787″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20786″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”21249″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”21251″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21645″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21385″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21644″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21643″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21642″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21641″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21640″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21639″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21638″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21616″]

KAPCSOLAT

3950 Sárospatak, Eötvös út 7.

Tokaj-Hegyalja Egyetem Tanulmányi Központjának ügyfélfogadási ideje:
–  Hétfő:        9:30-12:00
–  Kedd:        13:30-15:30
–  Szerda:      9:30-12:00
–  Csütörtök: nincs ügyfélfogadás
–  Péntek:      8:00-13:00

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21614″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21613″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21612″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21611″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21384″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21361″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”21252″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21360″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21359″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21358″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21337″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21336″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21335″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21334″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21333″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”21245″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20285″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”21244″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”21243″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”21242″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”21268″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”20317″]