
Tartalmas péntek délután a THE-n
A Tokaj-Hegyalja Egyetemen immár hagyománynak tekinthető a Kutatók Éjszakája programsorozaton való részvétel, s így volt ez idén is. Nemcsak a sárospataki épület, hanem a tarcali kutatóintézet is számos érdekes és izgalmas programnak volt helyszíne, ahol az egyetem oktatói és kutatói érdekes programokkal várták az érdeklődőket.
A rendezvényen a felnőttek mellett a közép- és általános iskolások is szép számmal képviseltették magukat, hiszen minden korosztálynak igyekeztek a szervezők megfelelő előadással szolgálni.
A legkisebbek a könyvtárban berendezett mesés szabadulószobában ismerkedhettek meg a könyvtár felépítésével játékos módon, a nagyobbaknak drónokról és boszorkányokról meséltek oktatóink. Aki kíváncsi volt rá, annak feledhetetlen élményt nyújtottak az izgalmas természettudományi kísérletek. A fiatal felnőtt korosztály pedig megismerkedhetett a levéltári kutatás és a bor laboratóriumi vizsgálatának érdekességeivel – hogy csak néhányat említsünk a lehetőségek közül. Az estét csillagvizsgálással koronázták meg a résztvevők számára a szervezők.
Sárospatak
Tarcal