
Boszorkányok, online kvízek és boranalízis nyomában – „éjszaka” Tarcalon
Kutatóintézetbe nem mindennap jut be az ember. A szeptember 30-i Kutatók éjszakája rendezvény erre lehetőséget nyújt. A Tokaj-Hegyalja Egyetem kollégái olyan programpalettát kínálnak az érdeklődők számára, amely a családok, a kezdő borászok és az okostelefonok kedvelők igényeit is kielégítheti.
Boszorkányok márpedig léteztek? Ráadásul Tarcalon? Ez is kiderül a Kutatók éjszakája alkalmából indított fáklyás pincetúrán, amelyen Balling Péter egyetemi tanársegéd mesél az érdeklődőknek (akár családoknak is) a helyi legendákról és rémtörténetekről. A 45 perces turnusok 16:00 és 19:00 óra között, óránként indulnak.
Aki inkább a szemének hisz, az 16:00 és 17:00 órától mustot és bort vizsgálhat meg a „Borangolás a műszeres boranalízis világában” című előadás keretein belül, kicsit másképpen, mint ahogyan eddig tette. Dr. Bene Zsuzsanna egyetemi docens a Tarcali Kutatóintézet Borászati laboratóriumában vár 15 fős csoportokat.
A modern technika szerelmeseinek szól a „Tokaji szőlős-boros kvíz és illatminta-bemutató”, amelyen okostelefon és internet segítségével online kvízt lehet kitölteni. A 16:00 és 17:00 órától induló programokon a jellemző borillatokat és borhiba-illatokat is bemutatja Varga Laura és Kneip Antal egyetemi tanársegéd.
Részletek ITT