
Elindult a Szenior Akadémia 2022/23 őszi szemesztere
Prof. Dr. Hodossy-Takács Előd előadásával indult a Szenior Akadémia őszi szemesztere. A sárospataki születésű okleveles teológus, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára Ég és föld találkozása című előadása érdekfeszítő vallástörténeti és kultúrtörténeti kirándulás volt a hallgatóság számára.
A vallásról nehéz objektíven beszélni, mert érzelmeket társítunk hozzá – kezdte a téma feldolgozását Dr. Hodossy-Takács Előd. A vallás alanyának és tárgyának vizsgálata, ezek kölcsönhatása, a vallás irracionalitása, a szent helyek kialakulásának folyamata éppúgy elhangzott az előadásban, mint az a fontos állítás, hogy közösség nélkül megszűnik a vallás. A képekkel illusztrált egyórás programra a Szenior Akadémia mintegy nyolcvan hallgatója volt kíváncsi.
A programsorozat 2022. október 19-én Dr. Hernádi István Tanulás, memória, öregedés: transzlációs vizsgálatok az idegsejttől az emberi magatartásig című előadásával folytatódik.