
Partiumi középiskolák igazgatóival találkoztunk
A minőség és a gyakorlatorientált képzés értéket képvisel, ami felkészít a munkaerőpiac kihívásaira- e megállapításban is egyetértettek a Tokaj-Hegyalja Egyetem vezetői és a 2022. augusztus 23-24-én az intézménybe látogató partiumi középiskolai igazgatók. Dr. Király Lajos, a Szatmári Református Egyházmegye esperese által koordinált találkozó résztvevői – Szatmárnémeti, Nagykároly, Szilágycseh, Székelyhíd települések oktatási szakemberei elmondták, hogy az erdélyi gimnáziumokban érettségiző fiatalok a kolozsvári egyetemek mellett Budapest és Debrecen felsőfokú intézményeit részesítik előnybe. Ebbe a mezőnybe kerülhet be a sárospataki THE, különösen a határon túl hiányt képviselő borászati képzéssel. De a magyar nyelvű óvodai és általános iskolai oktatás számára is értékes szakemberek kerülhetnek a partiumi vidékre a pataki diákévek után.
A Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumában jelenleg is több partiumi diák tanul, így városunk nem ismeretlen az oktatás szereplői előtt. A tanulmányok folytatására jó lehetőséget kínál az egyetem, amelynek képzési portfóliójával, ösztöndíj rendszerével Dr. Horváth Ágnes rektor részletesen megismertette a vendégeket. A látogatás érintette a hercegkúti Világörökségi Kőporosi és Gomboshegyi pincesorokat, a Tokaji Borvidék Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetét. Az igazgatók saját tapasztalataik alapján tudják népszerűsíteni egyetemünket tanítványaik körében, meggyőződve a képzés tárgyi feltételeiről.