
„…A változás kényszere a mi életünket sem kerüli el.”
Sárospatak Város Önkormányzatának felkérésére Dr. Horváth Ágnes, a Tokaj-Hegyalja Egyetem rektora mondta az ünnepi beszédet a város Szent István napi ünnepségén. Hagyományosan ez az az alkalom, amikor a város legnagyobb számú közönsége van jelen, hiszen az ünnepi megemlékezéseken túl ekkor adják át Sárospatak közösségének kitüntető címeit is.
Horváth Ágnes ünnepi gondolatait az arról való megemlékezéssel kezdte, hogy milyen fontos volt Szent István politikai és államszervező tevékenysége nemzetünk megmaradása szempontjából. Hangsúlyozta, hogy minden korban kellő alapokat biztosított a Szent István-i mű a magyar állam megmaradásához. Az ünnepi beszéd egyik legfontosabb része mégis az volt, hogy mennyire nagy szerepet játszik egy nemzet fejlődésében az innováció, a kiművelt emberfők sokasága. Széchenyi Istvánra hivatkozva, aki ezen alaptétel egyik legfőbb képviselője volt, megemlékezett Lorántffy Zsuzsannáról, aki nemcsak Sárospatak, hanem az egész magyar nemzet kultúrtörténetének egyik legfényesebb fejezetét írta meg messze ható tevékenységével. Hangsúlyozta, hogy ezen örökség továbbvitele nagyon fontos feladata a mai koroknak is. Ez a város újra történelmi időket élhet az innováció tekintetében azzal, hogy a Kormány megalapította a Tokaj-Hegyalja Egyetemet. Mint az intézmény első számú vezetője, hitet tett amellett, hogy e történelmi feladatnak a lehető legjobban meg tud felelni a frissen alapított intézmény.
Horváth Ágnes ünnepi beszéde teljes terjedelmében itt olvasható.
Fotó: Gyergyószegi Bence
Fotó: Gyergyószegi Bence