
Különdíjat adott át a THE
A Zemplén Településszövetség napjának idén Hercegkút adott otthont, s itt került sor a szövetség által korábban meghirdetett „Zemplén, te gyönyörű!” fotópályázat eredményhirdetésére is. A Tokaj-Hegyalja Egyetem szintén szerepelt a díjátadók között, az egyetem különdíját Somos Jázmin vehette át Prof. Dr. Stumpf Istvántól.
A több mint hetven települést tömörítő civil szervezet eseménye összekapcsolódott a hagyományos Nemzetiségi Fesztivállal is. A megnyitón Prof. Dr. Stumpf István, a Tokaj-Hegyalja Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke, Hercegkút díszpolgára hangsúlyozta, a közösségi eseményeknek fontos szerepe van a települések életében, hiszen ezek adnak erőt a dolgos hétköznapokhoz. Üdvözölte, hogy a szövetségben a településvezetők megosztják egymással tapasztalataikat, eredményeiket. Elnök úr beszédében elmondta, hogy a jövőben még nagyobb szükség lesz a közös gondolkodásra és cselekvésre. Reményét fejezte ki afelől, hogy a térség népességmegtartásában fontos szerep jut majd a Tokaj-Hegyalja Egyetemnek.
Fotó: THE és Á. Tóth József