
feLL Emelkedett – születésnapi kiállítás a Képtárban
feLugossy László, a modern magyar képzőművészet egyik ikonikus alakja 75 éves lett. Laca, ahogy mindenki szólítja, épp a születésnapján vette át azt a kitüntetést, amivel a Tokaj-Hegyalja Egyetem tisztelte meg, amikor címzetes egyetemi tanárrá választotta. A születésnap másik ajándéka az a kiállítás volt, amit a THE A Művelődés Háza és Könyvtárával és a Sárospataki Képtárral közösen rendezett a Képtárban. A most megnyílt kiállításon a művész legfrissebb munkáit állította ki. Az elsősorban installációkból álló tárlat megnyitója sem volt mindennapi, hiszen a más alkalommal megszokott megnyitóbeszédek helyett Laca művész barátja, Szirtes János performanszát láthatta az érdeklődő közönség.
A megnyitó alkalmából a kiállítást gondozó intézmények kis kiadványt is készítettek, melyben néhány friss munkáját és a Magyar Művészeti Akadémián elmondott székfoglaló előadást tette közzé a művész. (A kiadvány pdf formátumban itt megtekinthető.)