
Egyetemünk újabb partnerintézménnyel kötött megállapodást
A Tokaj-Hegyalja Egyetem együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatallal (NÉBIH). Az együttműködés célja, hogy az érintett szervezeti egység, a NÉBIH Borászati és Alkoholos Italok Igazgatósága szakmai kompetenciákkal egészítse ki a egyetem szőlész-borász mérnöki, turizmus-vendéglátás, valamint gazdaság- és vállalkozásfejlesztés képzését.
A megállapodás, melyet a THE Oklevélátadó ünnepi szenátusi ülésén ünnepélyes keretek között írtak alá, lehetőséget biztosít arra, hogy közös részvétel alakuljon ki kutatási-fejlesztési projektekben, szakmai és tudományos rendezvények kezdeményezésében és megvalósításában. Ezen kívül a THE hallgatói szakmai gyakorlat keretében megismerkedhetnek az Országos Borszakértő Bizottság munkájával, valamint az Egyetem által készített autentikus tokaji borok vizsgálatára is sor kerül a NÉBIH boradatbázisának kialakítása céljából.
Az együttműködési megállapodás aláírása a kezdet, mivel a NÉBIH és a Tokaj-Hegyalja Egyetem a jövőben is folytatják a tárgyalásokat a további közös munkálkodás érdekében.