Oklevélátadó ünnepi szenátusi ülés

A Tokaj-Hegyalja Egyetemen 2022. június 25-én megrendezett oklevélátadó szenátusi ülés nemcsak a végzős hallgatók, hanem az intézmény számára is meghatározó ünnepi esemény volt, hiszen ezen a napon zárult le a THE első önálló tanéve.

A napokban záróvizsgát tett, s ma diplomájukat átvevő hallgatók ugyan a jogelőd intézménynél kezdték meg tanulmányaikat, de már a Tokaj-Hegyalja Egyetem állította ki számukra okleveleiket.

Az idén záróvizsgázó közel 90 hallgató háromnegyede végzett valamely pedagógusképző szakon. A legnagyobb számban az óvodapedagógus alapképzésben végzettek (44) kapnak diplomát. Őket a gyógypedagógia (14) és tanító (10) alapképzésben részt vevők, majd a csecsemő- és kisgyermeknevelők (10) követik. A Tokaj-Hegyalja Egyetemen idén szőlész-borászok (5) és programtervező informatikusok (6) is végeztek.

Prof. Dr. Stumpf István, a Tokaj-Hegyalja Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke ünnepi beszédében nemcsak a végzős hallgatókat köszöntötte, hanem az intézmény új rektorát, Dr. Horváth Ágnest is, akit beiktatott hivatalába.

Prof. Dr. Bolvári-Takács Gábor alapító rektor évértékelőjével búcsúzott hivatalától, majd dr. Horváth Ágnes beszélt elkötelezettségéről, hogy az egyetemet – kollégái és a kuratórium tagjai segítségével modern és sikeres intézménnyé emeli. Ezt követően vehették át okleveleiket a hallgatók.

A végzős diákok nevében Zsigus Katalin immár diplomás óvodapedagógus mondott köszönetet, majd a Tokaj-Hegyalja Egyetem együttműködési megállapodást írt alá a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatallal (NÉBIH). Az aláíró felek az Egyetem részéről Dr. Horváth Ágnes rektor, a NÉBIH részéről Dr. Oravecz Márton igazgató voltak. A megállapodás lehetőséget biztosít többek között arra, hogy a két intézmény közösen vegyen részt kutatási-fejlesztési projektekben, szakmai és tudományos rendezvények kezdeményezésében és megvalósításában, illetve a hallgatók szakmai gyakorlat keretében megismerkedhessenek az Országos Borszakértő Bizottság munkájával.

Az Oklevélátadó ünnepi szenátusi ülés záróakkordjaként évtizedes pályamunkákat ismertek el. A Tokaj-Hegyalja Egyetem jogelőd intézményeiben több évtizede végzett mintegy 70 fő vehette át személyesen arany, gyémánt és vas diplomáját Dr. Horváth Ágnes rektortól, Prof. Dr. Stumpf Istvántól és Prof. Dr. Bolvári-Takács Gábortól. Ezt követően a címzetes egyetemi tanári és docensi oklevelek kerültek átadásra. Az idei évben e kitüntető címeket feLugossy László Munkácsy-díjas képzőművész, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja, Feróné Komolay Anikó pedagógus, ny. főiskolai docens és végül, de nem utolsó sorban Dr. T. Erdélyi Ilona irodalomtörténész, az MTA doktora kapta meg.

Immár hagyomány, hogy a nagy múltú intézményben mindig a diplomák átadásának napján jutalmazzák a kiváló diákokat is.

A Kiss Sándor Alapítvány több mint negyed évszázaddal ezelőtt azzal a céllal jött létre, hogy elismerje a kiváló tanulmányi teljesítmény értékét, emléket állítva a névadó alma matere, a Tokaj-Hegyalja egyetem jogelőd intézménye, a Sárospataki Tanítóképző iránti szeretetének és hálája kifejezésének is. A 2022. évi „Kiválósági díjat” Kovács Panna óvodapedagógus érdemelte ki. Az ezzel járó oklevelet és pénzjutalmat a Kiss Sándor Alapítvány Kuratóriumának elnöke, Feróné Komolay Anikó nyugalmazott főiskolai docens adta át a tehetséges hallgatónak.

A Ködöböcz József Alapítvány több mint 15 évvel ezelőtt azzal a céllal jött létre, hogy megőrizze Ködöböcz József, a sárospataki tanítóképző neves tanára emlékét, és az ő több évtizedes munkásságának szellemében támogassa a sárospataki pedagógusképzés eredményességét. 2022-ben az oklevelet és a pénzjutalmat Vastag Alexandra tanító kapta kiváló tanulmányi eredményéért, valamint a neveléstörténet és a szakmai gyakorlat terén nyújtott kimagasló teljesítményéért.  A díjat a Ködöböcz József Alapítvány Kuratóriumának elnöke, Dr. Toma Kornélia tanszékvezető egyetemi docens adta át.

A Magyar Comenius Társaság elnöke, Prof. Dr. Bolvári-Takács Gábor egyetemi tanár adta át az oklevelet és a könyvjutalmat annak a végzős hallgatónak, aki egyetemi évei idején kiváló tanulmányi eredményt ért el, és bizonyította hivatása iránti elkötelezettségét. A Magyar Comenius Társaság bázisintézménye a Tokaj-Hegyalja Egyetem. A Társaság rendszeresen jutalmazza a neveléstörténet és a pedagógiai gyakorlat terén kimagasló teljesítményt elérő hallgatókat. 2022-ben oklevelet és könyvjutalmat Feke Anita óvodapedagógus kapott.

A nap zárásaként az egyetem vezetése a Pataki Öregdiák szobrához invitálta a városban a korábbi években és évtizedekben végzetteket, hogy együtt emlékezzenek arra, mit is jelent pataki diáknak lenni, s együtt helyezték el a szobor talapzatánál a tisztelet virágait.

A képeket ITT lehet megnézni.

 

 

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21775″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20888″]


[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”21248″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”21247″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”21246″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20969″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20907″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20906″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20905″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20904″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20903″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20902″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20886″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20887″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20889″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20885″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”21250″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20884″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20883″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20864″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20871″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20870″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20869″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20868″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20867″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20866″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20865″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20789″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20788″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20787″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20786″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”21249″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”21251″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21645″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21385″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21644″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21643″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21642″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21641″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21640″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21639″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21638″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21616″]

KAPCSOLAT

3950 Sárospatak, Eötvös út 7.

Tokaj-Hegyalja Egyetem Tanulmányi Központjának ügyfélfogadási ideje:
–  Hétfő:        9:30-12:00
–  Kedd:        13:30-15:30
–  Szerda:      9:30-12:00
–  Csütörtök: nincs ügyfélfogadás
–  Péntek:      8:00-13:00

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21614″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21613″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21612″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21611″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21384″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21361″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”21252″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21360″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21359″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21358″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21337″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21336″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21335″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21334″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21333″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”21245″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20285″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”21244″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”21243″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”21242″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”21268″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”20317″]