
Lezajlott az Iskola a határon III. konferencia
A Tokaj-Hegyalja Egyetem Comenius Intézete 2022. május 19-én rendezte meg már harmadik alkalommal az Iskola a Határon neveléstudományi és neveléslélektani konferenciát „Megküzdés, fejlődés, nevelés” címmel.
Plenáris előadást tartott Dr. habil. Rapos Nóra, az ELTE PPK Neveléstudományi Intézet oktatója, kutatója, valamint Dr. Setényi János, az MCC tanuláskutatási vezetője. Rapos Nóra elmondta, hogy a pedagógusoknak sok kihívással kell szembenézniük. Ahhoz, hogy a különböző elvárásoknak megfeleljenek, állandóan fejleszteniük kell a képességeiket, szakmai tudásukat. Nem mindegy azonban, hogy hogyan, miért, kivel, kinek. Ezekre a fő kérdésekre kaphattunk válaszokat. Setényi János a COVID-19 járvány miatt kialakuló új tanulási formákat elemezte. Felhívta a figyelmet arra, hogy a karantén kényszere nyomán kialakult új online módszereknek létjogosultsága lesz a jövőben is az ismeretszerzésben. A pandémia hulláma változásokat indíthat el a tanulás és az oktatás terén is.
A tudományos rendezvényre az ország közel húsz intézményéből mintegy harminc kutató és oktató mutatta be vizsgálatai eredményeit, és vitatta meg mindezt a nyilvánossággal. A konferencián közel száz fő részvételével hét szekcióban hangzottak el a figyelemkeltő előadások. A gyermekek oktatásáról, neveléséről, fejlesztéséről mutatták be újabb kutatásaikat, módszereiket az előadók, és az összes nevelési színtéren gyakorló pedagógusok és -jelöltek fejlesztésével, fejlődésével kapcsolatosan hallhattunk referátumokat. Hasznos elméleti és gyakorlati ismereteket szerezhettünk, fontos szakmai kérdésekről beszélgethettünk. A bemutatott eredmények a Sárospataki Pedagógiai Füzetek konferenciakötetében is hozzáférhetőek lesznek.
A rendezvény sikerrel zárult, örömmel fogadtuk az érdeklődő szakembereket, a színvonalas előadások szerzőit. Köszönetünket fejezzük ki a szervezésben részt vevő kollegáinknak, akik az új egyetemen közös csapattá formálódva a közös cél érdekében nagyszerű munkát végeztek.
Várjuk szeretettel Önöket a következő „Iskola a határon” konferencián, és ajánljuk figyelmükbe a többi tudományos rendezvényünket is!
Hír: Kissné Gombos Katalin
Fotó: Erdős József
Képek a plenáris előadásról:
Kápek a szekció előadásokról:

















































