
Egyetemünk csatlakozott a Tanítsunk Magyarországért Programhoz
2022. március 31-én az Innovációs és Technológiai Minisztériumban aláírták azt az együttműködési megállapodást, amely biztosítja a Tokaj-Hegyalja Egyetem részvételét a Tanítsunk Magyarországért Programban.
A programot a Minisztérium abból a célból indította el 2021-ben, hogy a hátrányos helyzetű térségekben élő tanulók számára lehetőséget adjon a tanulmányaikban való biztos előmenetelre.
A program lényege, hogy középiskolai tanulókat egyetemi hallgatók mentorálnak. A vállalkozó egyetemisták mentori felkészítő kurzuson vesznek részt, majd az itt szerzett ismeretek birtokában 3-5 rászoruló tanulót mentorálnak. A tevékenységek finanszírozását az ITM vállalja magára. Mindezidáig ehhez a kezdeményezéshez 16 egyetem 1028 hallgatója csatlakozott.
Az aláírt megállapodás értelmében a Tokaj-Hegyalja Egyetem hallgatói 2022 szeptemberétől vehetnek részt a programban.
A dokumentumokat Dr. György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár, Prof. Dr. Stumpf István kormánybiztos, a Tokaj-Hegyalja Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke, valamint Prof. Dr. Bolvári-Takács Gábor, a Tokaj-Hegyalja Egyetem rektora írta alá.
A programról részletesen itt olvashat.