
THE részvétel a mezőberényi pünkösdi templom alapkőletételén
A Tokaj-Hegyalja Egyetem (THE) képviseletében kolléganőnk, Dr. Gulyás Klára egyetemi adjunktus, interkulturális referens részt vett a Mezőberény „Delhi”- városrészben most épülő pünkösdi templom ünnepélyes alapkőletételén a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió vezetőjének, Durkó Albertnek és a Cigány Módszertani és Kutató Központ igazgatójának, Surman Lászlónak a meghívására.
Egyetemünk, a THE számára kiemelten fontos a nemzetiségi/kisebbségi kultúrához kapcsolódó rendezvényeken történő jelenlét, illetve a társadalmi felzárkózás területén való szerepvállalás, mert elgondolásunk szerint mindez lehetőséget biztosít a helyi közösségek egésze számára deklarálni a nemzetiségi kultúrák elfogadását és a békés együttélés fontosságát.
Sok sikert kívánunk a THE valamennyi polgára nevében Magyar Pünkösdi Egyháznak és a mezőberényi „Delhi” városrész lakosságának a pünkösdi templom sikeres működéséhez.