
Tanítók napi konferencia a THE-n a fenntarthatóság jegyében
Széleskörű érdeklődés kíséretében március 11-én került megrendezésre egyetemünkön a Tanítók Napja alkalmából a Fókuszban a fenntarthatóság című konferencia. A rendezvény legfőbb célja ráirányítani a fenntarthatóságra való nevelés fontosságára a pedagógusok és a közvélemény figyelmét a világban zajló események között is. A téma felvezetése érzékenyítéssel történt, melynek során a Föld globális problémái kerültek tényszerű bemutatásra. Ezt követően az előadók a konkrét cselekvési lehetőségekről beszéltek. Rencsiné Ágh Márta erdőmérnök-tanár az Északerdő Zrt. képviseletében az erdészeti erdei iskolák szerepét és lehetőségeit mutatta be ezen a területen. Veress Tamás gyűjteményi vezető a Miskolci Állatkertben folyó környezeti neveléssel kapcsolatos zoopedagógiai programokat vázolta fel. Az iskolán belüli fenntarthatóságra való nevelés lehetőségeit vette sorra előadásában Lipcsei Gáborné, a Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola pedagógusa. A tantermen kívüli környezeti nevelés lehetőségeiről pedig Bódiszné Hajnal Alíz, a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma és Általános Iskolája tanára tartott előadást. Oldottabb légkörben adott lehetőséget a kérdések megbeszélésére, a kapcsolatok felvételére a konferenciát követő állófogadás.