
Szőlészeti projektzáró nap a Tokaj-Hegyalja Egyetemen
A Tokaji Kutatóintézetben 2018-ban kezdődött a Szegedi Tudományegyetemmel közösen megvalósított kutatási projekt, a vizsgálat egy tállyai ültetvényben indult, később a Tokaj Hétszőlő birtokán folytatódott. A helyszíni vizsgálatok 2021-ig zajlottak, ennek során több száz minta begyűjtésére is sor került. A kutatások eredményeit prezentáltuk a Tokaj-Hegyalja Egyetem szervezésében egy projektzáró szakmai nap során, 2022. január 27-én, kiegészülve a területeken történt egyéb vizsgálatok, valamint más egyetemeken végzett társkutatások bemutatásával. Az eseményen csaknem harminc érdeklődő volt jelen, tíz résztvevő pedig online csatlakozott. A szakmai napot kötetlen beszélgetéssel egybekötött, vezetett borkóstolóval zártuk.
A Hegyalja Tv felvétele