Plaszkó Kincső nyertes meséje meseíró-pályázatunkon

Az aszúszem születése

Hol volt, hol nem volt, a Zempléni hegyek csúcsán, ott ahol a kis gyíkok ugrálnak a napsütötte köveken, élt egyszer egy király három lányával. A lányok szépek, okosak voltak, akadt is kérőjük bőven. Apjuk azonban nem adta könnyen a lányokat. Kihirdette, hogy annak adja a legidősebb lánya kezét, aki a birtokán lévő öreg szőlőskerttel valami csodát tesz. Érkezett is a sok derék legény, de ahogy meglátták a kertet, úgy mentek is útjukra. Egy esős napon szikár legény érkezett a királyhoz szakadt, szegényes ruhában. A király kikísérte Matyit – mert ez volt a becses neve a legénynek – a birtokra. A fiú nem ijedt meg a gazos szőlőtől, mert ő bizony a munkához volt szokva, nem a henyéléshez.

– No, fiam tégy csodát ezeken a garádokon, de olyat, hogy jómódban élhess majd a lányommal! 

 A legény éjjel-nappal dolgozott, szépen rendbe is tette a garádokat, és közben azon gondolkodott, mit is tegyen, amitől ez a szőlő csodatevő lesz. Amint így tűnődött, egy sasmadár keringett felette az égen. Látta ám, hogy Matyi nagy gondban van, ezért megszólította: 

– Mi a baj komám, miért lógatod az orrod?
Matyi elmondta, hogy neki ezzel a szőlővel valami csodát kell tenni, csak akkor lesz övé a király legidősebb leánya. Az öreg sas így felelt: 

– Ne búsulj öcsém. Menj fel a hegyre, melynek tetején egy kereszt áll! A hegy oldalában találsz egy barlangot, menj be szépen mélyen a belsejébe! Ott megtalálod azt, aki segítségedre lesz.

Matyi felment a hegyre, útközben meg is találta a barlangot. Bement, ahol egy öregapó – kinek bajsza földig ért – a tűz mellett békésen pipázgatott. 

–  Adj isten öregapám! – szólt a legény határozottan.

–  Mi járatban édes fiam? – kérdezte az öreg.

A legény elmondta, hogy szüksége van a bölcs tanácsára. Az apó azt tanácsolta:

– Rakj köveket a tőkék köré, hogy azok magukba szívva a meleget, egész éjen át melegítsék meg a szőlőtőkéket! Aztán keresd meg a sast, kérd meg, beszéljen a felhőkkel, hogy bújjanak a hegyek mögé! Úgy a nap sugarai reggeltől estig érlelhetik a gyümölcsöket. A szellővel is beszélj, hogy csak lágyan lengedezzen, úgy szárítsa meg a szőlőszemeket! Végül szólj a csillagoknak, hogy fényükkel addig ragyogjanak a tőkéken, míg azok fürtjei aranyszínűvé nem változnak! De ne feledd, a legmagasabb helyen lévő tőkékre vigyázz a legjobban, azokon lesz a te szerencséd, ami a boldogságodhoz vezet! 

Matyi megköszönte az öreg bölcs tanácsait, és útnak indult. Másnap korán ébredt a legény, és várta, hogy a sas arra repüljön, de hiába. Az öreg sánta rókán kívül senkivel nem találkozott. Bánatában lefeküdt, és elszenderedett. Egyszer csak egy kis gyík mászott Matyi kalapjára, amitől a legény felriadt. 

– Segíts nekem gyík úrfi! Mondd, hol találom a sast?

–  Menj fel a hegy tetejére! Az öreg kopasz fán lesz a te segítő madarad.

Matyi megtalálta, és megkérte a sast, hogy menjen a felhőkhöz, naphoz, a szellőhöz, a csillagokhoz, és beszéljen velük, hogy segítsenek. A madár útnak indult, szállt a magasba egészen a felhőkig, kérte őket, hogy bújjanak a hegyek mögé, hogy a nap sugarai melegíteni tudják a szőlőfürtöket, és a mellé rakott köveket. Majd szólt a szellőnek, hogy csak lágyan lengedezzen. Végül a csillagokkal beszélt, hogy addig ragyogjanak az égen, míg a szőlő aranysárga nem lesz. A nyár derekán a királylány kezdett kíváncsi lenni, hogy vajon Matyi hogy halad a munkával, ezért az egyik reggel hamuba sült pogácsával lepte meg a legényt. Matyit ezután már a szerelem is fűtötte. Egyik délután azonban nem várt szüretelők érkeztek. Hatalmas ricsajjal közeledett egy nagy csapat seregély. A legény elővette a karikás ostorát és nagyokat csattintott, a sas is segítségére sietett, és méteres szárnyaival elzavarta a rabló madarakat.  Teltek-múltak a napok, az idő ősziesre fordult. A szőlő gyökerei egyre mélyebbre ereszkedve szívták magukba a hegyoldal ásvánnyal dúsított kristálytiszta vizét, hogy a fürtök egészségesek legyenek. Reggelente a völgyben csörgedező kispatakból felszálló pára megmosta a szőlőszemek arcát, ezzel nemespenészt hintett a mosolygó gyümölcsökre. Majd a napsütés után megaszalódva aszú nektár vált belőle. Elérkezett a szüret ideje. A király így szólt Matyihoz:

– No, fiam látom szorgalmasan dolgoztál. De vajon tudsz-e nekem olyat mutatni, ami felér egy csodával?

 A legény elindult a kőgarádokon fölfelé, egészen a legmagasabb tőkékig. 

– Felséges királyom itt van az én szorgalmas munkám legféltettebb gyümölcse. 

A király ránézett a beaszúsodott szemekre, és a lélegzete is elállt. Soha nem látott még ilyen különleges szőlőszemeket. Megkóstolta, és tüstént kérette lányát. 

– No, Matyi most én adom neked legféltettebb kincsemet, az én drága lányomat. Becsületed, szorgalmad kísérje életeteket! Tedd olyan boldoggá lányomat, mint amilyen most én vagyok! Amint megízleltem a nemes szőlőből született borocskát, a lakodalmat is megtarthatjátok.

A király be is tartotta ígéretét, amint elkészült a bor, hetedhét országra szóló lakodalmat csaptak, és bizony az a különleges aszú bor sem hiányzott az asztalról, amit még a vendégként meghívott Rákóczi fejedelem is megkóstolt, és hírül vitte az egész világnak. Matyi és a királylány pedig boldogan éltek, míg meg nem haltak.

Vége

A mese youtube csatornánkon is elérhető ezen a linken, Haffner Anikó színművésznő előadásában.