
December 17: mesepályázat eredményhirdetése!
A Tokaj-Hegyalja Egyetem és a TokajKalauz október közepén hirdette meg meseíró-pályázatát, melynek központi témája Tokaj egyik csodájának, az aszúszemnek a születése volt. A decemberi határidőig több mint 70 pályamunka érkezett, és már most látjuk itt a zsűriben, hogy a mezőny igen erős.
Pannonhalmától a Hargitáig 70 gyermek ragadott papírt, tollat, és ihlette meg őket a hegyaljai kultúrtáj immár legalább 450 éves csodája, a szőlő aszúsodása. Rengeteg szép mesét, de rajzokat is kaptunk, amit ezúton is köszönünk a gyerekeknek, szülőknek, nagyszülőknek és a pedagógusoknak is!
December 17-én végül két kategóriában hirdetünk majd győztest: általános és középiskolás korosztály szerint. Az eredményhirdetést élőben fogjuk közvetíteni, az egyetem facebook oldalán (a járványhelyzetre való tekintettel ez most a legjobb döntés). Lesznek különdíjasaink is, és a győztes meséket írásban és videóban is megosztjuk majd!
Itt érdemes jelölni az eseményt, hogy senki ne maradjon le!
Délután 15:00-tól várunk mindenkit a képernyők elé a borvidéken innen és túl. Örüljünk együtt a legszebb aszúmeséknek!
