A Sárospataki Turizmusfejlesztési Szimpózium összegzése

Két év után, 2021. november 17-én ismét megrendezésre került a Sárospataki Turizmusfejlesztési Szimpózium, ezúttal a  Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat keretében, a Tokaj-Hegyalja Egyetemen.  A rendezvény előadásait, prezentációit a Tokaj-Hegyalja Egyetem Dísztermében mintegy 30 meghívott és az érdeklődő egyetemi hallgatóság kísérte figyelemmel. 

Az előadások tematikája a sárospataki, borvidéki és tágabb kitekintésben a Tokaj-Zemplén desztináció turisztikai, gasztronómiai és városmarketing fejlesztéseinek, terveinek bemutatása köré épült.  

A felkért előadók prezentációi, a hozzászólások legfontosabb megállapításai, a szimpózium konklúziója: 

Sárospatak rendszerszemléletű turisztikai fejlesztéseinek mintegy negyedszázados történetében az alapok lerakása után minőségi léptékváltás előkészítésére került sor a Várnegyed közterületeinek rendezésére vonatkozó engedélyezési tervek elkészíttetése, a Végardó Fürdő újabb fejlesztésének elindítása, valamint a Bodrog-part fejlesztési koncepciótervének társadalmi vitára bocsátása révén.  

Sárospatak város helymarketingjének továbbfejlesztését és realizálását a borvidéki márkázás és PR kommunikáció keretei között, integrált és összehangolt, település szintű marketingbe ágyazottan célszerű folytatni, hisz a látogatók a borvidék, sőt a teljes Tokaj-Zemplén térség különféle attrakcióinak ismeretében keresik fel térségünket. 

A települési, de a térségi turisztikai és vendéglátó vállalkozások, turizmusban is szerepet vállaló önkormányzatok, intézmények, civil szervezetek között szükség lenne a folyamatos párbeszédre, a lehetséges szinergiahatások felismerésére és kiaknázására, mert a látogatók hosszabb tartózkodását egymás programjainak kiegészítésével, ajánlásával hatékonyabban el lehetne érni. 

A gasztroturizmusban a borvilág trendjeinek a borvidéki termelők, szolgáltatók körében való részletesebb megvitatására, kipróbálására, valamint a sikeresnek látszó megoldások alkalmazására lenne szükség, hogy eredményesebben tudjunk a fogyasztók, látogatók új, változó igényeinek megfelelni. 

A pandémia új kihívások elé állította a turizmusipar szereplőit, változnak a népszerű utazási trendek és motivációk, melyek közös jellemzője az emlékezetes élmények megélése. Sokrétű adottságokkal rendelkező vidékünk a politikai döntéshozók és a látogatók szemében felértékelődik. A borvidéki, Tokaj-Zemplén desztinációbeli fejlesztési programok természeti és ember alkotta adottságainkra építve adekvát és sikeres válaszok formálására kínálnak lehetőségeket az örökségturizmus, az élelmiszerturizmus, egészségturizmus, aktív turizmus és a szelíd turizmus fejlesztése terén. 

Fotók: Tamás István

Hozzászólás írása

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21775″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20888″]


[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”21248″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”21247″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”21246″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20969″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20907″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20906″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20905″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20904″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20903″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20902″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20886″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20887″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20889″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20885″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”21250″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20884″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20883″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20864″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20871″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20870″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20869″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20868″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20867″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20866″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20865″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20789″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20788″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20787″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20786″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”21249″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”21251″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21645″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21385″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21644″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21643″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21642″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21641″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21640″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21639″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21638″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21616″]

KAPCSOLAT

3950 Sárospatak, Eötvös út 7.

Tokaj-Hegyalja Egyetem Tanulmányi Központjának ügyfélfogadási ideje:
–  Hétfő:        9:30-12:00
–  Kedd:        13:30-15:30
–  Szerda:      9:30-12:00
–  Csütörtök: nincs ügyfélfogadás
–  Péntek:      8:00-13:00

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21614″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21613″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21612″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21611″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21384″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21361″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”21252″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21360″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21359″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21358″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21337″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21336″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21335″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21334″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”21333″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”21245″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”20285″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”21244″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”21243″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”21242″]

[abcf-staff-list-i id=”20260″ staff-id=”21268″]

[abcf-staff-list-i id=”20316″ staff-id=”20317″]