XXIX. Tudományos Konferenciáját tartotta a Magyar Comenius Társaság
A Magyar Comenius Társaság bázisintézményében, a Tokaj-Hegyalja Egyetemen rendezte meg 2021. évi rendes közgyűléssel egybekötött XXIX. Tudományos Konferenciáját, melyen Dr. habil. Kelemen Judit alelnök köszöntötte a megjelenteket, majd Prof. Dr. Bolvári-Takács Gábor elnök megnyitotta a rendezvényt. A Társaság titkára, Dr. Toma Kornélia bemutatta a szerkesztésében frissen megjelent Bibliotheca Comeniana 22. kötetet. A plenáris előadást Dr. Juhász Erika (DE) tartotta Bor és Kultúra címmel. Tanszékvezető asszony a bor irodalommal, képzőművészettel, valamint filmmel való kapcsolatáról szólt, majd a Debreceni Boroskola működésébe nyújtott bepillantást. Ezt követően szekcióülések keretében folytatódott a tanácskozás. A Szőlőkultúra, valamint az Évszázados comeniusi értékek nyomában szekciókban hangzottak el a következő előadások:
Balling Péter: A Tokaj-hegyaljai fajtaszortiment változása a XVI-XXI. század között;
Kneip Antal: Furmintklónok és klónjelöltek vizsgálata a tokaji borvidéken;
Dr. habil. Zsigrai György: Tokaj-hegyaljai szőlőültevények talajának eróziós viszonyai, az eróziós károk mérséklésének termesztéstechnológiai lehetőségei;
Varga Laura: Különböző szőlőfajták fürtszerkezetének vizsgálata és digitális kiértékelése;
Halászi Aladár: Gondolatkörök Comenius életművében;
Dr. Kováts Dániel: „Humanitatis Officina” – Tokaj-Hegyalja Egyetem – Tapasztalat- és álomátadás;
Dr. Tusnády László: Az emberi teljesség keresése Dante, Comenius és Dosztojevszkij világában.
Délután újabb két szekcióban – Borkultúra, valamint Iskola és társadalom – hallhattak értékes és érdekes információkat az érdeklődők. Az elhangzott előadások:
Egri Sándor: Történelmi kuriózum Tokaj-Hegyalja bortörténetében – Visszatekintés a Tokaji Cári Orosz Borvásárló Bizottság (1733-1798) működésére;
Prácser Hajnalka: A Tokaj-hegyaljai szőlő- és borkultúra a világranglistán;
Dr. Bene Zsuzsanna: A gasztronómiai világörökségek helyidentitás-növelő szerepe;
Dr. habil. Kis-Tóth Lajos: Comenius Validus – Tokaj-Hegyalja Egyetem (oktatási) digitális ökoszisztémája;
Réthiné Muha Krisztina: Mozgásfejlesztés a néptánc nyelvén;
Lívják Emília: Mozgás a digitális bennszülöttek életében, avagy a lustaság kiűzése az iskolákból;
Nyiri Péter: „Kilesni a rejtekben lévő talentumot és azt működésbe hozni” – Kazinczy: egy nevelődéstörténeti életpálya;
Prof. Dr. Bolvári-Takács Gábor: Iskolakerti árnyak. Negatív pataki diákemlékek az elmúlt két évszázadból.
A késő délutánba nyúló konferencia borkóstolóval és beszélgetéssel zárult.
Sárospatak, 2021. november 14.
Hír: Dr. Toma Kornélia
Fotó: Tamás István