
NÉPMESE NAPJA A TOKAJ-HEGYALJA EGYETEMEN
Intézményünk több éve megemlékezik Benedek Elek születésnapjáról (szeptember 30.), ami egyben a népmese napja is. Idén rendhagyó módon ezt az ünnepet 2021. október 12-én (kedden) tartotta a Tokaj-Hegyalja Egyetem a tanító és óvodapedagógus szakos hallgatók egyéni gyakorlata miatt.
Zámborszky Eszter mesemondó, mesepedagógus a Népmesék kincsestára. Mit tud a mese? Mesék szerepe a gyermekek nevelésében című előadásában felhívta a figyelmet arra, hogy a „mese az emberiség kincsesládája, a nevelés táltosparipája”. Az előadó kiemelte, hogy a népmesék állandó értéket képviselnek a változó világban, illetve hagyományos értékrendjük hogyan válhat a mai ember életének is szerves részévé. A mesepedagógus ismertette a mesemondás és a mesehallgatás képzeletre és a fantáziára gyakorolt jótékony hatásait, illetve bemutatta a meseválasztás és a mesefeldolgozás szempontjait. A műhelyfoglalkozáson az előadó egy mese előadása kapcsán bizonyította, hogy a mesemondásnak mágikus, rituális szerepe van. A workshop további része elsősorban módszertani jellegű volt, így a hallgatóknak lehetőségük volt a mese kapcsán kipróbálni a mesefeldolgozás játékos módszereit.
Hír: Dr. Kökényesi Nikoletta
egyetemi docens, Tokaj-Hegyalja Egyetem, Nyelvi, Irodalmi és Művészeti Tanszék