
Kutatók Éjszakája after party a Tokaj-Hegyalja Egyetemen
Érdekes programokkal várta a Tokaj-Hegyalja Egyetem a Kutatók Éjszakájára látogatókat.
A legnagyobb érdeklődés a természettudományos kísérletek bemutatását kísérte, melyek az élettelen természet jelenségeit célozták meg fizikai és kémiai kölcsönhatások segítségével. Látványosságuk miatt minden érdeklődőnek maradandó élményt nyújtottak a legkisebbektől a legnagyobbakig. A kísérletek egy része az általános iskolai és középiskolai tananyaghoz kapcsolódott. Kiemelt figyelmet kaptak a környezeti elemek, illetve a környezet fenntarthatóságával kapcsolatos kérdések, jelenségek. A felhasznált anyagok közül sok a mindennapi háztartásban is előfordul, így ezek a kísérletek reprodukálhatók otthoni körülmények között, természetesen szülői felügyelettel! A kísérletezés nem csak a természettudományos ismeretek mélyebb megértését, elsajátítását eredményezheti, de a gyerek-szülő kapcsolatot is erősíti a közös élmények révén. A kísérletek másik része speciális kísérleti eszközöket igényelt, melyek nem minden iskolában találhatók meg. Az ezekre való első rácsodálkozás élménye is motiválhatja a tanulókat, résztvevőket a természettudományos tantárgyakra történő fokozottabb odafigyelésre. A kísérletek részben interaktívak voltak, vagyis a közönség köreiből kikerülő személyek segítségével történtek, ami közvetlenebbé tette az előadást, és a megérdemelt jutalmazás sem maradt el.
A kódfejtés (kriptográfia) helyszíne az egyetem Comenius Könyvtára volt. A XXI. században a klasszikus kriptográfia a háttérbe szorult, átvette a helyét a szoftveres rendszerek kódolása, elérhetőségeiknek csak a megadott szűk keresztmetszet számára történő biztosítása. Mindenki tudatában van ennek a fontosságával, elég, ha csak a bankrendszerben lévő adatok titkosítását nézzük (pl. készpénzfelvétel). A múltban a klasszikus titkosítás elemeire tekintettek így, amelyek segítségével országok sorsát, csaták kimenetelét eldöntő információkat juttattak el a célszemélyekhez. A könyvtár tökéletes helyszínt kínál a rejtélyes kutatáshoz. A résztvevők feladata az volt, hogy a megadott iránymutatás alapján állomásról állomásra haladva újabb kódokat törjenek fel, mindig közelebb kerülve a célhoz, a feladat megoldásához. Közben alkalmazták azokat a kódolási technikákat, amelyeket Caesar vagy Napóleon is alkalmazott. A kriptográfiai kirándulás is izgalmas időtöltés volt minden korosztály számára.
A tudományos menekülőszobának a Tokaj-Hegyalja Egyetem fizikai-kémiai laboratóriuma adott helyszínt. A menekülőszobák nagyon népszerűek korunkban. Nemcsak a fiatalok, de a felnőttek is szívesen kipróbálták logikájukat, intelligenciájukat. A szobából való kijutás sikerélménye kellemes emlék és motiváló hatású a kutatás, a megismerés irányába. A természettudományos szabadulószobából való kijutás nemcsak egyszerű vagy általános intelligenciát igényelt, de jártasságot is a természettudományos ismeretek, megismerés terén. Akik részt vettek a programban, állomásról állomásra haladva eljutottak a végső állomásig, a szoba kulcsának megtalálásáig.
A láthatatlan kiállítás első olvasatra értelmetlennek tűnik, de csak azok számára, akik nem vettek részt rajta. Az összes érzékszervünk közül a szem azért a legfontosabb, mert az egészséges ember a külvilágból származó információk mintegy 60-80%-át a látása révén érzékeli, az emberi agy 40%-a látással foglalkozik. Ez a kiállítás pontosan ezt az érzékszervünket zárta ki, és a többi érzékszerv került előtérbe. Gondoljunk egy ízletes gyümölcsre vagy egy illatos fűszerre, de lehet ez egy csontváz tapintása, vagy valamilyen hallható hang. Mindezt megtapasztalhatták a részvevők. A kiállítás során a látogatók különböző érzékszerveiket használták a kiállítási tárgyak megismeréséhez, tapasztalatok gyűjtéséhez, és a kiállítás végén összevethették a tapasztaltakat a valósággal. Minden korosztály megtalálta a számára érdekes tárgyakat. A kiállításból nem csak a látogatók profitáltak, akik részt vettek rajta, de azok a hallgatóink is, akik segítettek a megvalósításban, hiszen kikerülve a munkahelyükre ilyen programokkal vonzóbbá tudják majd tenni a diákjaik számára a természettudományokat.
Hír: Dr. Nagy György