A Tokaj-Hegyalja Egyetemért Alapítvány sajtóközleménye
2021. augusztus 1-jén együttműködési szándéknyilakozatot írt alá a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona, a Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményei, a Sárospataki Református Teológiai Akadémia, valamint a Tokaj-Hegyalja Egyetem; továbbá fenntartóik: a Tiszáninneni Református Egyházkerület és a Tokaj-Hegyalja Egyetemért Alapítvány.
Mint azt a megállapodás rögzíti, az együttműködő intézmények és vezetőségeik „a saját eszközeikkel elősegítik a népesség megtartását, műveltségi és képzettségi szintjének növelését, az itt dolgozók boldogulását, s ennek révén a régiót világszerte ismertté tevő tokaji szőlő- és borkultúra fejlesztését. Vállalják, hogy intézményi céljaikat összehangolják és külön megállapodásokban rögzített módon biztosítják oktatóik, kutatóik, tanáraik, hallgatóik és diákjaik számára infrastruktúrájuk, szellemi és tárgyi erőforrásaik kölcsönös használatát; együttműködnek oktatási és kutatási programok, kulturális, művészeti és tudományos rendezvények kezdeményezésében és megvalósításában.”